Így például a 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató anhuji sóipari tröszt nemrég egy állami árverésen két versenytársára – köztük egy magánberuházóra – is ráígérve szerzett meg egy értékes területet, amelyen Platinaöböl néven kíván toronyház-együttest felépíteni.

Egy kínai fegyveripari csoportosulás, amely eddig főként kétéltű katonai járműveiről volt ismert, nemrég 260 millió dollárnak megfelelő összegért vásárolt meg egy pekingi telket, amelyen luxuslakásokat és üzleteket kíván létesíteni. A Sino Ocean hajógyár pedig még decemberben 1,3 milliárd dollárnak megfelelő összeget fizetett a pekingi városi kormányzatnak két hatalmas területért, amelyeken lakótelepeket fog építeni.

Az állami olajipari, vegyipari, katonai, távközlési, útépítő és egyéb óriáscégek országszerte felhajtják a telekárakat, hogy alaptevékenységükhöz nem kapcsolódó jövedelmező ingatlanfejlesztésekbe fogjanak – írta a NYT.

A pekingi vezetés hivatalos célja elejét venni annak, hogy az ingatlankonjunktúra olyasfajta, hiteleken alapuló spekulatív buborékká változzon, mint amely két éve a nyugati pénzpiacokat sújtotta, amikor kiderült, hogy a másodrendű – subprime – jelzáloghiteleket sohasem lesznek képesek visszafizetni a vásárlók. Az állami vállalatok ingatlan-spekulációi azonban keresztezik ezt a politikát.

A statisztikák szerint az idei pekingi telekárverések 82 százalékát – a privát ingatlanfejlesztőket túllicitálva – nagy állami cégek nyerték meg. 2008-ban ez az arány még „csak” 59 százalék volt. A Cambridge-ben (Massachusetts állam) működő amerikai országos gazdaságkutató hivatal szerint a pekingi telekárak 2003 óta 750 százalékkal ugrottak meg, e növekedés fele az elmúlt két esztendőre esett. A lakásárak az elmúlt néhány év során számos kínai városban megduplázódtak.

Egyes elemzők szerint a kínai kormány közvetve maga is hozzájárult ehhez a konjunktúrához a 2008-as válság ellensúlyozását célzó, 586 milliárd dollárnak megfelelő gazdaságösztönző programjával, és azzal, hogy az állami bankokat erőteljesebb hitelezésre szólította fel. Mindez azt a törekvést is veszélyezteti, hogy elérhető áron biztosítsanak lakást a felemelkedő középosztály tagjai számára.

A helyi kormányzatokat, amelyek 2009-ben több mint 230 milliárd dollárnak megfelelő összegre tettek szert a földárverésekből, sokan azzal is vádolják, hogy lerombolják a régi negyedeket és igazságtalanul alacsony kárpótlást fizetnek az eltávolított lakóknak.

A kínai ingatlanpiacon több mint egy évtizeden át a privát fejlesztőké volt a vezető szerep, ma azonban kiszorítják őket az állami bankok hiteleit felhasználó állami beruházók. Tavaly a kínai állami bankok rekordösszegű, 1400 milliárd dollárnak megfelelő hitelt nyújtottak, ami csaknem a kétszerese a 2008 évinek. A NYT által megkérdezett elemzők szerint ennek az összegnek jelentős részét különböző manőverekkel az ingatlanpiacra terelték, ez vezetett a telekaukciók rekordáraihoz és a csillagászati lakásárakhoz. Közben már ma is sokan vélekednek úgy, hogy a legnagyobb állami tulajdonú kínai bankok óriási rejtett adósságokat halmoztak fel.

Peking keményen küzd azért, hogy az ország lendületes gazdasági fejlődésének fékezése nélkül kézben tudja tartani a hitelpiacot – írta a lap. A hatóságok új intézkedéseket hoztak annak megakadályozására, hogy az állami bankok titokban további pénzeket kölcsönözzenek a rendkívül agresszív állami tulajdonú ingatlanberuházóknak. Márciusban az illetékes hatóság 78 állami vállalatot kötelezett arra, hogy váljon meg ingatlanberuházási részlegétől.

Az elemzők szerint azonban korántsem lesz könnyű elérni, hogy az állami vállalatok és különböző leányvállalataik távol maradjanak a manapság legdinamikusabban fejlődő szektortól. A központi kormány közvetlen ellenőrzése alatt álló 125 állami nagyvállalat közül is több mint 90 olyan akad, amely még mindig rendelkezik ingatlanfejlesztő részleggel.

A NYT idézte a pekingi Dragonomics tanácsadó cég munkatársát, aki felhívta a figyelmet arra, hogy számos kínai város létesített saját beruházó céget. Ezek nagy összegeket kölcsönöznek az állami bankoktól abból a célból, hogy kárpótlás ellenében máshová telepítsék át a fejlesztésre kijelölt területekről a helyi lakosokat, ezután kiépítsék a fejlesztéshez szükséges infrastruktúrát, majd elárverezzék ezeket a telkeket. Ezzel megkerülik azt az előírást, amelynek értelmében a helyi hatóságok ingatlanfejlesztésre nem vehetnek fel bankkölcsönt és erre a célra nem bocsáthatnak ki kötvényeket sem. A kölcsönfelvételek lényegében arra alapozódnak, hogy a telekárak tovább fognak nőni, ám az így felhalmozott adósság súlyos teherré válhat, ha az ingatlanpiac összeomlik.

Az anhuji sóipari tröszt a Nancsingtól mintegy 100 kilométerre lévő iparváros, Vuhu központjában már megkezdte a Platinaöböl toronyházainak alapozását. A vállalatcsoport emellett acél- és autókereskedelmi cégekbe is beruházott. Szü Csüan-po (Su Chuanbo) marketigazgató kifejtette a NYT-nak: a cég üzletpolitikája szerinte megfelel a központi kormány céljainak, Peking ugyanis elvárja az állami vállalatoktól, hogy legyenek minél jövedelmezőbbek, márpedig az ingatlanszektor "hihetetlenül nagy hasznot hoz." Bár számos közvetlen állami ellenőrzés alatt álló központi vállalatot kitiltottak erről a piacról, mondja Szü, az olyan helyi cégek, mint az anhuji sóipari tröszt "ésszerű határok között" továbbra is beruházhatnak ebbe a szektorba. És a marketingigazgató szerint "egész Kínában ez a helyzet."