Egy forinttal emelkedik a vízdíj Budapesten
Köbméterenként egy forinttal nő a vízdíj a fővárosban 2010-ben; erről egy szavazatnyi többséggel döntött csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Köbméterenként egy forinttal nő a vízdíj a fővárosban 2010-ben; erről egy szavazatnyi többséggel döntött csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
hvg.hu
Növekvő kintlévőségek, apadó árbevétel, átütemezett számlák és elhalasztott beruházások – több fronton támad a válság, az egymást erősítő hatásokat egyidejűleg érzékelik a hazai kisvállalkozások vezetői. A BellResearch friss pénzügyi kutatásában a cégek helyzetét és a válság hatásait vizsgálja.
hvg.hu
Magyar Tőketársaság Zrt. (MT) néven új céget alapított Demján Sándor nagyvállalkozó - tudta meg a HVG.
HVG
A német központi bank (Bundesbank) szerint még nem lábalt ki a válságból a német pénzügyi rendszer, és 2010 végéig további 90 milliárd euró leírására kényszerülhetnek a bankok.
hvg.hu
Helyesbítést közölt csütörtökön a Financial Times a magyar EU-biztosi tisztségre jelölt Andor Lászlóval kapcsolatban.
hvg.hu
Hétfőn tartja az Országgyűlés a 2010-es költségvetés zárószavazását; a képviselők döntenek a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött népszámlálási törvényről.
hvg.hu
Spéder Zoltán egykori OTP-alelnök, vezérigazgató-helyettes – cégein keresztül a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. 25 és az FHB Jelzálogbank Nyrt. 12,85 százalékos tulajdonosa – felvásárolta az eddig Maróth Gáspár tulajdonában lévő, 20 millió forint alaptőkéjű Közép-európai Egészségügyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.-t - tudta meg a HVG.
HVG
Ötszáz ezüstfenyő tűnt el egy csörötneki csemetekertből - közölte az MTI-vel a rendőrség.
hvg.hu
Közel 23,4 millió forintos alaptőkével létrejött a budapesti székhelyű Grabo-Holding Zrt., hogy a győri Graboplast Padlógyártó Zrt. vagyonát kezelje - tudta meg a HVG.
HVG
A fokozatosan csökkenő jegybanki alapkamat és a januártól életbelépő új adókedvezmények arra ösztönzik a lakosságot, hogy jelentősen változtasson befektetési szokásain. A válság hatására felerősödött anyagi bizonytalanság és az állami szerepvállalás nyilvánvaló csökkenése egyre többeket késztet arra, hogy körültekintőbben kezeljék pénzügyeiket.
hvg.hu
Piaci elemzők szerint nem volt meglepő a munkanélküliségi ráta emelkedése az augusztus-októberi időszakban, és az év hátralévő részében, sőt még jövőre is tovább nőhet a munkanélküliség. A Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki jelentése szerint a munkanélküliségi ráta augusztus-októberben 10,4 százalék volt, magasabb mint a 13 éves csúcsot jelentő július-szeptemberi 10,3 százalék.
hvg.hu
Felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kerületi közterület-felügyelet vezetője ellen, kerékbilincsek fizetés nélküli leszerelése miatt folyó eljárásban.
hvg.hu
A General Motorshoz tartozó Opel/Vauxhall vezérigazgatója, Nick Reilly tegnap az Európai Foglalkoztatási Fórum (EFF) képviselőinek engedett első betekintést azokba a tervekbe, amelyek célja, hogy az Opel és a Vauxhall márkákat ismét életképessé és sikeressé tegyék.
hvg.hu
Gyengén kezdtek az európai tőzsdék, Budapesten szinte csak az OTP-vel kereskednek, s a bankpapír masszív mínuszban áll.
hvg.hu
Viszonylag széles árfolyam-ingadozásra, enyhén gyengülő forintra lehet számítani csütörtökön: délelőtt fél tízkor 270,60 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel szemben.
hvg.hu
Az elmúlt fél évben 9 százalékról 16 százalékra nőtt a 90 napot maghaladó fizetési határidők aránya, az átlagos fizetési késedelem pedig már a 110 napot is meghaladja; a tendencia azt mutatja, hogy a finanszírozást a bankok helyett kényszerből a beszállítók vállalják, amíg bírják - közölte a követeléskezeléssel foglalkozó Direktinfo.
hvg.hu
A gazdaság további, dinamikusabb javulását jelzi novemberre az Ecostat-Világgazdaság közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia) - közölte a kutatóintézet.
hvg.hu
Tovább nőtt a munkanélküliség augusztus-októberben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint a ráta 10,4 százalék volt, magasabb, mint a 13 éves csúcsot jelentő július-szeptemberi 10,3 százalék.
hvg.hu
Döntő részben műsorkészítésre fordítja a Duna Televízió azt a pluszpénzt, amit a jövő évi költségvetés biztosít a közmédium számára - közölte Cselényi László elnök.
hvg.hu
Amerikai turisták tömegei lephetik el az Aggteleki-karsztot, miután a közelmúltban megjelent a Forbes honlapján Európa rejtett turisztikai kincseinek listája, amelyen előkelő helyen szerepel az egyedülálló adottságokkal rendelkező aggteleki barlangrendszer - írta csütörtökön az Észak-Magyarország.
hvg.hu