Bajnai döntött: Andor lesz az EU-biztos

Andor Lászlót jelölte a kormányfő az EU-biztosi posztra. A baloldali elkötelezettségéről ismert közgazdász, aki az MSZP szellemi holdudvarának egyik prominense, többek között Veres János korábbi pénzügyminisztert előzte meg.


EKB: nem változott az irányadó kamat

Nem változtatott az irányadó kamat 1 százalékos szintjén az Európai Központ Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.


Maradt a brit alapkamat, de több pénzt pumpálnak a rendszerbe

A jelenlegi mélységi rekordszinten, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank, de 25 milliárd fonttal megemelte a gazdaságélénkítő célú pénzinjekció - a kvantitatív enyhítés - eddigi 175 milliárd fontos keretét.


Euróbevezetés: a több milliárd eurós költségről sem szabad megfeledkezni

Magyarországon az euróbevezetés költsége 2 és 5 milliárd euró között lehet majd, ezért is fontos, hogy a maastrichti kritériumokon túl több szó essen az átállás gyakorlati előkészítéséről is, különös tekintettel arra, hogy az ezek a költségek nem csak az államot, de a vállalati szférát is terhelik - figyelmeztetnek tanácsadók.


Drága eszközök beszerzése: finanszírozási megoldások

A luxuseszközök piaca még messze nem tart ott a régióban, ahol Nyugat-Európában, ráadásul a válság visszavetette a korábbi növekedést is. E drága eszközök beszerzését ugyanakkor a végfelhasználók továbbra sem lesznek képesek teljes mértékben önerőből biztosítani, így igény van és lesz a finanszírozási megoldásokra.


Felfüggesztették tisztségéből Mőcsény polgármesterét

Fegyelmi eljárást indított és felfüggesztette tisztségéből a mőcsényi képviselő-testület a falu független polgármesterét – erősítette meg a Tolnai Népújság értesülését a település ötfős testületének egyik tagja az MTI-nek.


Csúszik a Margit híd felújítása

A jelenlegi ütemtervhez képest csúszik a Margit híd felújítása, mert a statikai számítások és a közbeszerzési eljárás is elhúzódott – mondta Temesi Attila, a Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztályának alosztályvezetője.



Csaknem harminc halott egyetlen éjjel

Huszonnyolc halálos áldozata volt Mexikó északi részén a drogkartellek háborúskodásának helyi idő szerint csütörtökre virradó éjjel, köztük egy amerikai katona, akit öt másik személlyel együtt öltek meg egy Ciudad Juárez-i bárban – közölték a helyi hatóságok.




Nyugdíj és családi pótlék: ki szegényedhet még el?

A 13. havi nyugdíj eltörlése miatt mindössze a népesség egy ezrelékének csökken a jövedelme a legszegényebb rétegeket jelentő szint alá. Eközben az extra havi nyugdíj eltörlésének jelentős pozitív hatása van a nyugdíjrendszer hosszútávú fenntarthatóságára - írja a portfolio.hu.


Egyégesen 190000 forint a regisztrációs adó a hibrid gépjárművekre

Nemrég módosultak a közúti gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolásakor alkalmazandó szabályok, a változás azonban nem módosítja a hibrid járművek után fizetendő 190 000 forintos regisztrációs adó összegét – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.


Akár egymilliónyian is kötelező biztosítót válthatnak az idén

Több mint kétszer annyi autós váltott biztosítót az idei kgfb kampány első három napján, mint tavaly, a rendkívüli érdeklődésnek köszönhetően idén minden bizonnyal megdől majd a tavalyi 700 ezres váltási rekord, és akár egymillióan is válthatnak biztosítót, az ügyfelek megtakarítása pedig 15 milliárd forint is lehet – közölte a biztositas.hu internetes alkusz az MTI-vel.


A csodaló-tulajdonos Mikóczy cégügyei

Kihátrálnak a befolyásos támogatók a nemrég még ünnepelt Overdose-tulajdonos, a Romániában most csődbűntettel vádolt Mikóczy Zoltán mögül, akinek nem csak a húscége került nehéz helyzetbe.



Februárra csúszhat a döntés a hegyvidéki turulszoborról

Elképzelhető, hogy csak jövő februárban dől el a hegyvidéki turulszobor sorsa, noha jövő szerdára kitűzte a Legfelsőbb Bíróság (LB) azt a tanácsülést, amelyen kimondták volna a végső szót a műalkotásról – értesült a Népszava.


Csökkent a Magyar Telekom bevétele és profitja

A Magyar Telekom Nyrt. 67,435 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 16,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 80,381 milliárd forintnál – közölte a társaság csütörtökön. Az egy részvényre jutó eredmény ugyanakkor a tavalyi 77,2 forintról 64,76 forintra csökkent.