Újdonsült exportvilágbajnoknak minősítette Kínát a múlt héten a vámstatisztikai összegzésekkel foglalkozó, genfi székhelyű Global Trade Information Services cég. Adatai szerint az ázsiai ország a 2009-es év első tíz hónapjában 957 milliárd dollár értékű árut adott el külföldön, és ezzel megelőzte a korábban világelső, de október végéig csak 917 milliárdig jutó Németországot. A különbség akkora, hogy a tavalyi év utolsó két hónapja – amelyekről még nincs pontos információ – sem tudja megváltoztatni a sorrendet. Kína hatalomátvételét már az első félév adatai alapján valószínűsítette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), ám akkor még csak hibahatáron belüli – az euró/dollár árfolyam kisebb változásával is eltüntethető –, 100 millió dolláros volt a különbség.

A trónfosztás Kína nyaktörő növekedési ütemét látva törvényszerű volt, ám a válság valószínűleg előrehozta. Németország áruexportjának értéke 2009 első tíz hónapjában 27,4 százalékkal zuhant. Ezt elsősorban annak tulajdonítják, hogy a német ipar a viszonylag drága beruházási javakban erős, amelyek iránt a krízis bekövetkeztekor a leggyorsabban csappant meg a kereslet. Kína viszont nagyrészt fogyasztási cikkeket exportál, jobbára az olcsóbb kategóriába tartozókat, ezek népszerűsége pedig a világ számos táján emelkedik, amikor a vásárlók veszélyben érzik az életszínvonalukat. Így Kína árukivitele 2009. január–október között „csak” 20,4 százalékkal csökkent – az USA esetében az esés 21,4, Japánnál 31,1 százalékos volt –, és ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy átvegye a vezető szerepet.

HVG

Kína számára az export nem egyszerűen gazdasági kérdés. Belső kereslete – a nagyvárosok lakosságának gazdagodása ellenére – még messze van a fejlett ipari országokétól, és a kivitel létfontosságú ahhoz, hogy a gazdasági növekedés legalább 8 százalék legyen. Márpedig ez az az ütem, amely mellett a gazdaság képes felszívni a vidéket otthagyó migráns munkásokat és az oktatásból kilépőket, s nem fenyegeti a társadalmi békét a munkanélküliség réme. Az export erőltetése ugyanakkor feszültséget kelthet Kína kereskedelmi kapcsolataiban, mert Peking több, piacon kívüli eszközt alkalmaz céljai elérésére. Az ország 2001-ben csatlakozott a WTO-hoz, ám nem minden vállalásának tett eleget. A pénzügyi szolgáltatások és a távközlési piac megnyitása a külföldi befektetők előtt megakadt, miközben a kínai cégek és bankok nemzetközi terjeszkedésbe kezdtek. Kína úgy akar a környezetbarát energiafogyasztásban fontos szerepet játszó szélturbinák gyártásában világelső lenni, hogy odahaza elzárja a szektort a külföldiek elől.

A legtöbb tiltakozást Peking valutaárfolyam-politikája váltja ki, ami az első számú exportösztönző tényező. A főleg amerikai, kisebb mértékben európai nyomásnak engedve Kína 2005 közepén eloldotta a jüant a dollártól, és hagyta erősödni az amerikai fizetőeszközhöz képest. Ekkor a kínai valuta árfolyama a dollárral szemben nagyjából 20 százalékot emelkedett, de a közelgő válság jeleire reagálva 2008 nyarán Peking csöndben visszaállította a köteléket. A jüan azóta a dollárral együtt mozog – jobbára gyengül –, és ez a folyamat sokáig bírta Washington és Peking törékeny egyetértését, mert mindkét ország érdekeinek megfelelt (HVG, 2009. október 31.). A két valuta újbóli összekapcsolását leginkább az EU szenvedte meg, mert az erős euró mindkét viszonylatban hátrányt jelentett számára.

A tűzszünet azonban a kínai exportoffenzíva miatt töredezik. Barack Obama amerikai elnök novemberi kínai látogatása elé időzítve a 2008-as közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman a New York Times amerikai napilapban sürgette, hogy Kína hagyjon fel valutája árfolyamának mesterséges alacsonyan tartásával, mert ezzel – miközben saját exportőreit gazdagítja – lassítja más országok kilábalását a válságból. Pekingben viszont azt állítják, éppen az ő olcsó tömegtermékeik segítenek a tőlük vásárló fejlett ipari országokban annak ellenére féken tartani az inflációt, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések pénzzel árasztották el a gazdaságot.

A washingtoni kongresszus sürgetése ellenére az amerikai pénzügyminisztérium egyelőre nem hajlandó kimondani, hogy Kína manipulálja valutája árfolyamát, amit szankcióknak kellene követniük. Obama is üres kézzel volt kénytelen hazatérni Pekingből, hiába próbálta rávenni vendéglátóit az árfolyam-politika megváltoztatására. Protekcionista háború még nem fenyeget, kisebb csetepaték viszont már akadnak, amik a kialakuló feszültséget mutatják. Az USA tavaly szeptemberben büntetővámot vetett ki a kínai autógumikra, novemberben – illegális exporttámogatás vádjával – az olajfúrásnál használt acélcsövekre, a múlt héten pedig újabb acéltermékekre. Peking válaszul dömpingvizsgálatot indított az amerikai autóalkatrészekkel és baromfihússal szemben. Az EU októberben acélcsövekre szabott ki extravámot, decemberben pedig újabb 15 hónapra meghosszabbította a kínai bőrcipőkre dömping miatt kirótt tarifát.