Több mint egy dollárral csökkent az olajár
Több mint egy dollárral csökkent a kőolaj ára csütörtökön késő délután Londonban és New Yorkban.
Több mint egy dollárral csökkent a kőolaj ára csütörtökön késő délután Londonban és New Yorkban.
Gazdasági programcsomagot dolgoz ki a Nógrád megyei Bátonyterenye önkormányzata, hogy elkerülje a csődhelyzetet, stabilizálja a város működését, és el tudja látni a kötelező feladatokat - mondta a város polgármestere.
Jövőre már mindegyik közép- és kelet-európai gazdaság teljesítménye meredeken lassul, a térség egészében negatív kibocsátási rés alakul ki, és az országcsoporton belül Magyarországon várható a legnagyobb növekedési sokk, de ennek egyik fő oka a "szuperfeszes" gazdaságpolitika, áll az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtöki előrejelzésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,40 pontos, 1,92 százalékos emelkedéssel, 12 784,51 ponton zárt.
Enyhe erősödéssel nyitott a magyar deviza és tartotta árfolyamát a 261 forintos euró körül a bankközi devizapiacon.
A Perlos komáromi gyára a rendelési állomány csökkenése miatt megfelezi költségszintjét és saját alkalmazottainak felét, 500 dolgozót 2009 első negyedévében - közölte a cég igazgatója.
Az OTP Bank részvényeit az idén már nem vezetik be a varsói tőzsdére.
A foglalkoztatás elősegítése érdekében a kormány egyik célja az, hogy felgyorsítsa a munkahelyeket teremtő nagy infrastrukturális fejlesztéseket - mondta Tukacs István kormánybiztos csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.
A recesszió közelébe került a svájci gazdaság is: a harmadik negyedben négy év óta először fordult elő, hogy nem nőtt a gazdaság, sőt a negyedik negyedben már zsugorodás várható.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) – szakmai szervezetekkel összefogva – kezdeményezni fogja olyan ideiglenes adózási szabályok bevezetését, amelyek a jelenlegi gazdasági válságban segíthetnek a vállalkozásoknak abban, hogy megőrizzék likviditásukat és beruházási kedvüket – jelentették be a PwC vezetői csütörtökön, a tanácsadó cég éves adókonferenciáján.
Salgótarján és Budapest között megszűnik a közvetlen gyorsvonati közlekedés hétköznapokon az új menetrend életbe lépésével, noha Salgótarján az ország egyetlen megyeszékhelye, ahol intercity járat sincs.
Az Európai Központi Bank csütörtökön a várakozásokat meghaladó mértékben 0,75 százalékponttal 2,5 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. Több mint két éves mélypontra süllyedt ezzel a rekordméretű kamatcsökkentéssel az alapkamat, kifejezve a pénzügyi irányítóknak az eurózóna konjunktúrája miatti aggodalmát.
Nem csökken a felvenni kívánt áruhitelek száma tavalyhoz képest, a nők szívesebben, a férfiak többet költenek, a netezők pedig továbbra is tudatosabbak -derül ki a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos közös felméréséből.
Oroszország csökkenteni fogja az Ukrajnán át szállított gáz mennyiségét, ha Kijev nem fizeti ki adósságait és nem teljesíti Oroszország Európával szembeni gázszállítási kötelezettségeit, vagyis a Nyugat-Európába szánt gázból vesz le saját céljaira, amint erre tavaly volt példa – mondta egyebek között Vlagyimir Putyin kormányfő csütörtökön egy élő tévéadásban.
A magyar MKB Bank több besorolását rontotta szerdán a Moody's Investors Service, a magyarországi működési környezet gyengülésére hivatkozva.
Patai Mihályt választotta elnökévé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) megújított igazgatósága a csütörtöki rendkívüli közgyűlést követően.
Szlovákiában a végleges adatok szerint 7 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedben az egy évvel korábbihoz képest – tette közzé csütörtökön a statisztikai hivatal. Az első becslésben 7,1 százalékos növekedés szerepelt, a második negyedben a felülvizsgált adatok szerint 7,9 százalékkal gyarapodott a gazdaság.
Nem támogatja a főváros vezetése azt, hogy a HÉV-et átadják a MÁV-Startnak, azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy a BKV egy gazdasági társaságba szervezze HÉV-et, s a cégben résztulajdonossá válhatna az állam - tudta meg az MTI a várost vezető politikusoktól szerdán. Ellenzi a HÉV átadását az ellenzék és a civil közlekedési egyesület is.
Az önkormányzatok hitelállománya az elmúlt másfél évben 40 százalékkal 800 milliárd forintra nőtt, elsősorban az önkormányzatok devizakötvény-kibocsátásainak hatására, a pénzügyi válság miatti forráshiány azonban megálljt parancsolt ennek a folyamatnak, így a kérdés az, hogy lesznek-e olyan beruházások, amelyek kitermelik a bevont források törlesztő részleteit.
Az utolsó 120 dolgozót is elbocsátják az Újkígyósi Falemezüzem Kft.-től, mert megkezdődött a társaság felszámolása - írja csütörtöki számában a Békés Megyei Hírlap.