Az LCD megelőzte a plazmát
A nagyméretű lapképernyős tévék piacán az LCD-képernyős készülékek forgalma februárban első alkalommal haladta meg a plazmaképernyősekét Japánban.
A nagyméretű lapképernyős tévék piacán az LCD-képernyős készülékek forgalma februárban első alkalommal haladta meg a plazmaképernyősekét Japánban.
A Nokia, Oracle, IBM, Red Hat és RealNetworks cégek által létesített ECIS lobbycsoport kérelmezte az Európai Bíróságnál, hogy csatlakozhasson az EU-Bizottság mellé a Microsofttal folytatott perében.
Az európai kisvállalkozások nyolcadrészét költik kutatás-fejlesztésre annak, mint amennyit amerikai társaik. Az európai vállalkozások képviselői szerint Brüsszelnek figyelembe kell vennie ezt az óriási különbséget, amikor elindítja hét évre szóló kutatási programját.
Sikerre vitte a benzinfaló Egyesült Államok autósainak körében a hibrid autókat a világ második legnagyobb autókonszernje, most pedig be akarja bizonyítani: a benzin-befecskendezéses motor a múlté, a jövő a hibridé.
A szerda délután lejárt határidőig tizennégy befektető jelezte szándékát, hogy részt kíván venni a Malév Rt. 99,95 százalékos részvénycsomagjának eladására indított tárgyalásos eljáráson, az első tárgyalásra még ezen a héten sor kerülhet - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.
A TV2 kereskedelmi csatorna idén januárban 1,18 milliárd forintos bevételt könyvelt el, ami 24,2 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. A bevétel februárban 1,69 milliárd forintra nőtt, ami 7 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest.
Eltűntek az olcsó dobozos importsörök a hazai boltok polcairól, amely az első reakciók szerint az eldobható italospalackok után kivetett darab alapú termékdíj megjelenésére vezethető vissza.
A Fidesz kezdeményezi, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. kerüljön vissza a tartósan állami tulajdonban maradó vagyontárgyak közé. Az MSZP szerint már beadták ezt a javaslatot, amelyet a kormány is támogat.
Fiatal, a gazdaságban dolgozó diplomás szakembereknek ingyen biztosít építési telket Kaposvár önkormányzata; elsőként nyolc, a Videotonnál dolgozó szakember letelepedését tudják ily módon segíteni - közölte a város polgármestere.
Az euró 2010-es bevezetéséhez azonnal el kell kezdeni a gazdasági reformokat - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
A lakossági internetbanking ügyfelek száma tavaly 44 százalékkal, míg a vállalati internetbanking ügyfeleké 36 százalékkal emelkedett - írja közös jelentésében a GKI Gazdaságkutató Rt., T-Mobile Távközlési Rt., és a Sun Microsystems Kft. A biztosítások internetes értékesítésében egyre nagyobb szerepet játszanak az alkuszok.
Az állam rendszerváltáskor meglévő vagyonából 10 százalék, mintegy 760 milliárd forintnyi vagyon van még állami kézben – mondta Kovács Árpád, az számvevőszék elnöke, az Országgyűlés gazdasági illetve számvevőszéki bizottságának együttes ülésén.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) százéves fennállásának legnagyobb összegű szponzori szerződését kötötte meg. A Sony 2007 és 2014 között 305 millió dollárral támogatja a FIFA-t.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat, miután a tavalyi privatizációban megszerezte a román Petrom olajvállalat többségét, kiszállt a román Rompetrol Group N.V. magán olajtársaságból. A Rompetrol nála volt 25,1 százalékát a svájci bejegyzésű Rompetrol Holding SA-nak adta el.
Soha ennyi új lakás még nem épült, mint 2004-ben: 44 ezer. A piacot ismerők szerint nem is a lakásszámmal van a baj, hanem a minőséggel.
A Fészekrakó program első tapasztalatait a kormány várhatóan ősszel tekinti át, és ennek alapján dönthet a 30 éves korhatár felemeléséről. A Fidesz szerint a program eddigi működése azt bizonyítja, hogy a rászorulók töredékének nyújt csak igazi megoldást.
A gazdasági együttműködés elmélyítésével igyekszik javítani a viszonyt északi és déli szomszédjával az USA, miközben George Bush - a mexikói és a kanadai vezetőkkel együtt - azért is akar új életet lehelni az Észak-amerikai Szabad Kereskedelmi Társulásba, hogy növelje versenyelőnyét az EU-val szemben.
Nincs napirenden a Tokaj Kereskedőház Rt. eladása - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Visszatérítették Nagy-Britanniába azt a háztartási hulladékot szállító néhány rakományt, amelynek hivatalos iratain "tiszta papírhulladék" volt feltüntetve. A Kínába szánt szemetet Hollandiában tartóztatták fel. Nagy-Britanniában összesen ötven ilyen rakomány állt útra készen.
A benzin jövedéki adója ma ugyannyi, mint három éve a Fidesz-kormány idején, a gázolajé pedig öt forinttal kevesebb - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Lázár Mózes a Fidesz nevében visszautasította az előző kormányra való hivatkozást és felszólította a kormányt: hozzon intézkedéseket az üzemanyagárak csökkentése érdekében.