Így készül az eddigi legnehezebb telére Ukrajna

Néhány napon belül nulla fok alá esik a hőmérséklet Ukrajna jelentős részén, s ez olyan terhelést ró az energiahálózatra, amelyet aligha bírnak ki az orosz drónok és rakéták által megrongált erőművek, távvezetékek és elektromos alállomások. A várható áram- és vízhiány miatt elviselhetetlenné válhat az élet több ukrajnai városban, köztük Kijevben is, így újabb menekülthullám indulhat el nyugat felé.


Ez mégiscsak egy Ford Mustang, egy sportautó

Az X-Faktor mentora komolyan veszi a fenntarthatóságot, nemcsak az étkezése alakult át, hanem az egész életmódja is. Az utakon szintén szem előtt tartja a környezetvédelmet, és most a Ford jóvoltából egy elektromos Mustanggal, a Mach-E-vel közlekedik. Ezzel kapcsolatban kérdeztük, mit jelent számára a fenntartható közlekedés, hogyan férhetnek meg egymás mellett a kerékpárosok és a sofőrök, milyen kampányokhoz adja szívesen a nevét, és szóba került az is, hogyan alakulhatnak át az autós szokásaink a következő évtizedekben. Interjú Puskás-Dallos Petivel.

Ford KKE Kft.






Biden nem szeretne konfliktust Kínával

Azt azért jelezte az amerikai elnök, hogy továbbra sem hunynak szemet a kommunista állam által az emberi jogok terén elkövetett jogsértések felett.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI