Sok fideszes városvezető is kiakadt több száz postafiók átmenetinek mondott bezárásán
Bár annak idején még a bezárt posták újranyitását ígérték, ma már a régóta tartó lemorzsolódás felgyorsításával tartanák életben az állami céget.
Bár annak idején még a bezárt posták újranyitását ígérték, ma már a régóta tartó lemorzsolódás felgyorsításával tartanák életben az állami céget.
Elizabeth Holmes ügyében november 18-án hirdetnek ítéletet.
A világon elsőként, 2024-től minden diáknak fel kell majd vennie ezt a tárgyat.
Nem túlzás azt állítani, hogy az orosz energiaszektor borzalmas állapotban van, írja a Politicóban az Economist elemzőrészlegének egyik vezetője.
A mennyiségi korlátozások hamarabb megérkeztek, mint az árstopos táblák.
Sőt, a hatósági áras termékek mindegyikére vonatkozik valamilyen mennyiségi korlát.
A forgalomszámlálók rengeteg bringást számoltak a főváros utcáin.
Nagyon nem úgy alakult a 2021-es költségvetés, ahogy a költségvetési törvény szerint kellett volna, még a sarokszámok sem stimmelnek, a hiány duplája a tervezettnek, a kiadási oldalon 17 százalékos az eltérés.
A kriptopénzek árfolyamai zuhannak, miután a legnagyobb kriptotőzsde, az FTX csődvédelmi eljárást indított maga ellen, a vezérigazgatója pedig lemondott. Az összeomlás mögött hibás üzleti döntések, és az azok nyomán kialakult pánikhangulat áll.
A nemzeti park őrei fedezték fel, hogy mekkorát zsugorodott a gleccser.
Sőt, a hatósági áras burgonyából sem lehet akármennyit vásárolni.
A milliárdokért cserébe az Orbán-kormány komoly igazságügyi reformot vállalt.
Hiába a tiltakozás, hamarosan az ország minden szemete a Molé lesz. Ebből is látszik, mekkora érték a hulladék – főleg akkor, ha az Európai Unió százmilliárdokkal támogatja a kezelését. A szemétdombok láthatóan felkeltették a kormányközeli milliárdosok figyelmét is.
A határozott hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfelek számára a Digi a vállalt hűségidő végéig változatlan áron biztosítja szolgáltatásait.
Az óvintézkedéssel a lakosság zökkenőmentes ellátásának fenntartása a cél.
Akiknek nincs bankszámlájuk, azok a postai kézbesítési naptár szerint kapják kézhez az ellátásokat.
Egyes vállalkozók azért mehetnek csődbe, mert pillanatnyilag nincs áramkereskedő, amely – bármilyen csillagászati áron – kiszolgálná őket 2023-tól. Ha sikerül is szerződniük, a korábbiaknál sokkal előnytelenebb feltételekkel.
Nem sok minden jellemzi jobban a mai magyar jogalkotást, hogy fontos szabályok tömegeiért késő este kiadott Magyar Közlönyöket kell olvasgatnunk – láthattuk ezt már a járvány miatti intézkedéseknél, a benzinár szabályainál, az pedig különösen emlékezetes példa, ahogy a tojás és krumpli árstopját kihirdették. Összeszedtük a legfontosabb szabályokat, amiket így adtak ki.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar vízipari technológiák sok helyen megoldást jelenthetnek.
A tulajdonosa a 2000-es évek elején turisztikai központot álmodott Salto de Castróba, de az eurózóna válsága közbeszólt.