Kibervédelem otthon
A legkisebb lakástól a legnagyobb otthonig, az egyéni vállalkozótól a nagyvállalatig mindenki kockáztat, ha nem védi készülékeit. Olyan funkciókat, beállítási lehetőségeket, szoftvereket ajánlunk, melyek egyszerű alkalmazásával nagyobb biztonságban tudhatják mobiljaikat, számítógépeiket, adataikat.
Az ITU (International Telecommunication Union) legfrissebb felmérése szerint globálisan a 35. helyen állunk a Global Cybersecurity Indexben, még az európai országok között a 22-ek vagyunk. A National Cybersecurity Indexben szintén a 35. helyen állunk. Ezek a viszonylagos jó szereplések viszont elfedik azt, hogy a legtöbb vállalat, főleg a közepesek és a kisebbek elég rosszul állnak eleve a digitalizáció, és ebből részben következően a kiberbiztonság és az adatvédelem területén is. A magyar cégek tavaly csak a zsarolóvírusok mögött álló bűnözőknek több milliárd forintot fizettek ki, a támadások több mint 78 százalékát nem tudták időben megállítani.
És ez csak a jéghegy – egyik – csúcsa. Az mára teljesen egyértelmű, hogy a digitális csalások, adathalász támadások, egyéb kibertámadások száma folyamatosan emelkedik. Ahogy az átlagemberek is egyre több digitális támadással (például banki csalásokat kiegészítő lépésekkel) találkozhatnak, úgy a pandémia, a digitalizáció, a home office elterjedése és a saját eszközök céges hálózatra engedése (BYOD – Bring Your Own Device) egyre jobban megágyazott a kiberbűnözőknek, és a céges informatikai infrastruktúrát is egyre több támadás éri.
Mindeközben a magyar cégvezetők nem igazán aggódnak: minden negyedik magyar vállalatnál egyáltalán nincs kibervédelemre fordított költségvetés, egy részük pedig egyáltalán nincs is tisztában a kiberfenyegetettségekkel. A magyar vállalatok vezetőinek 45 százaléka szerint a különböző biztonsági megoldások és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások ára a legnagyobb akadály. Pedig hamarosan a szabályozási környezet, az úgynevezett NIS2 is arra ösztönzi majd a vállalatokat, hogy egy alapszintű kiberbiztonsági szintnek feleljenek meg.
A DigiPrimer felmérése érdekes és kiberbiztonsági szempontból ellentétes trendeket mutatott ki 2022-ben: a cégek már majdnem negyedénél elérhető a home office, tízből hat cégnél már van valamilyen távoli (asztali) elérést biztosító megoldás, és legalább csökkent azoknak a cégeknek aránya, amelyek semmilyen módon nem készítenek automatikus biztonsági mentést a céges adatokról. Ugyanakkor jelentősen csökkent a VPN-t (Virtual Private Network – virtuális magánhálózat, mely lehetővé teszi a céges adatok, szoftverek biztonságos elérését), valamint vírusirtót használók aránya is. Sőt, a korábbinál kevesebb vállalkozás alkalmaz többszintű jogosultsági rendszert.
Pedig pont ezek azok a dolgok, amiket első körben érdemes lenne minden vállalkozásnak, gyakorlatilag mérettől függetlenül végig gondolnia, és pont ebben segít a Telekom kiberbiztonsági kvíze.
Csak ízelítőként néhány kérdés, terület a kvízből: ha például egy vállalat évente több alkalommal szervez kiberbiztonsági térninget, az növeli az alkalmazottak tudatosságát, és képességét arra, hogy felismerjék és kezeljék a potenciális biztonsági réseket és támadásokat. Mivel az adathalász támadások egyértelműen szaporodnak, minden dolgozó tréningezése ma már elengedhetetlen, ahogy a megfelelő jogosultságok beállítása, és az erős emailszűrés is.
A BYOD (Bring Your Own Device) politika, azaz, hogy a dolgozók saját laptopjukat, okostelefonjukat használhassák céges környezetben, alapból jó dolog lehet: növelheti a produktivitást, de szigorú biztonsági protokollok nélkül a kockázatokat is, hiszen nincs teljes kontroll a különböző eszközök felett. A kétfaktoros azonosítás és a VPN használata ma már sok helyen alap, nem véletlenül: mégis, még mindig rengeteg helyen egyiket sem követelik meg, az adatok, szerverek kifelé lógnak az internetre, azokat bárki viszonylag könnyen elérheti. Arról manapság naponta látunk példát, hogy egy egyszerű felhasználónév-jelszó páros nem elég, mégis, a felmérések alapján egyértelmű, hogy a magyar cégeknek még lépni kell ebben a témában.
Tesztelje le, hogy áll kiberbiztonság terén cége!
Töltse ki a kvízt, és tudja meg, milyen területen lenne szükség a fejlesztésre és az edukációra!