Pert nyert a Mol az ománi kőolajkutató cég ellen

Az elhúzódó közigazgatási eljárás egyértelműen kimondta, hogy a pusztaszőlősi gázkitörésért az MB Kőolajkutató Rt. a felelős. A most lezárult választott bírósági eljárás kártérítésre kötelezte a MB Kőolajkutató Rt.-t. A bíróság határozata jogerős.


További 300 millió eurót fektet a Dacia-gyárba a Renault

A Logan vártnál jobb piaci fogadtatásán felbuzdulva a Renault csoport további 300 millió eurót fektet a romániai Dacia gyárba – jelentette a Ziarul Financiar román napilap. Az új, olcsó árfekvésű személyautót előállító Pitesten lévő gyár fejlesztésére eddig 700 millió eurót fordított a Renault.



Rábólintott a főváros a védőhálós hirdetésekre

Épületek felújítása, a város-rehabilitáció gyorsítása érdekében csütörtökön módosította eddigi szabályozását a Fővárosi Közgyűlés. Engedélyezték, hogy a felújításoknál használt védőhálókon hirdetéseket helyezzenek el.


Eredménytelen lett a Malév-pályázat

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatósága eredménytelennek nyilvánította a Malév Rt. privatizációs pályázatát, és döntött arról is, hogy tárgyalásos eljárást indítanak.


Az EKB 47 tonna arannyal lett könnyebb

Az Európai Központi Bank (EKB) az európai jegybankok 2004-es megállapodása keretében 47 tonnát értékesített aranykészletéből - jelentették be csütörtökön Frankfurtban.


OTP: idén 7 százalék felett marad a kamat

Emelkedő külföldi hozamok mellett a monetáris politikai mozgástér a dezinflációmegtorpanásával beszűkülhet - írja elemzésében az OTP Bank. A jelentés szerint a bank elemzői nem számítanak arra, hogy az alapkamat 7 százalék alá csökkenhet az év végéig.


Robog a török gazdaság

A török gazdaság tavaly 8,9 százalékkal bővült, a gazdasági miniszter szerint ez 40 éve a leggyorsabb ütem. 2003-ban a hazai össztermék 5,8 százalékkal emelkedett.


Füstbe ment az adóreform?

Kevés kézzelfogható eredménnyel zárja munkáját a két hónapja nagy csinnadratta közepette felállított adóreform munkabizottság, a javaslatok tegnapi véglegesítése alapján úgy tűnik, hogy ebben a kormányzati ciklusban már nem lehet nagy horderejű változásokra számítani.


Európai toplista a legnagyobb ingatlancégekről

A British Land a portfólió értékét tekintve megőrizte tavalyi vezető helyét a tőzsdén jegyzett európai ingatlanos vállalatok között, s az élbolyban több olyan cég található, amely a magyar piacon is jelen van – derül ki a minap Cannes-ban lezajlott MIPIM ingatlanos világkiállításon közzétett listából.


Nem mozdul a forint

A forint csütörtökön gyakorlatilag a szerdai záró szinten nyitott, az euróval 246,85/247,00 forinton kereskedtek reggel, alig különböző árfolyamon a szerdai 246,85/95 forintos jegyzéstől.


Szemet vetett az Enel Kelet-Európára

Az Enel, az állami tulajdonban lévő volt olasz monopolszolgáltató, egyszersmind a nagyságra második európai közüzemi szolgáltató, a következő négy évben 20 milliárd eurónyi szabad pénzeszközt kíván termelni felvásárlások és az osztalék finanszírozására, és hasonló összeget szán a hatékonyság növelésére az áramtermelésben.


Amerikai pénzből veszik meg a kínaiak az IBM üzletágát

Három amerikai magánbefektető csoport, a Texas Pacific Group, a General Atlantic LLC és a Newbridge Capital LLC összesen 350 millió dollárért új Lenovo-részvényeket vásárol, ezzel támogatva a kínai Lenovo és az amerikai IBM társulását.



Megérjük a pénzüket?

Az euró bevezetésére készülő kelet-közép-európai tagállamok között tavaly - Csehországot leszámítva - Magyarországon volt a leglassúbb a gazdasági növekedés. Az államháztartás mutatói alapján a második legrosszabb teljesítmény szintén a magyaroké, ebből adódóan a kormányzatnak szinte minden forintot meg kell fognia.



Nő a hazai cégfelvásárlások értéke

Megnőtt a befektetők érdeklődése Közép-Kelet-Európa iránt, 2004-ben a fúziók és vállalat-felvásárlások értéke 30 százalékos növekedés mellett 50,9 milliárd dollárt ért el a térségben - áll a PricewaterhouseCoopers jelentésében.


Zöld út az adótörvények módosításának

A parlament gazdasági bizottsága szerdai ülésén a kormánypárti képviselők 15 igen, az ellenzékiek 6 nem szavazata mellett általános vitára bocsátotta az adókról és járulékról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.


Parkolás BKV-bérlettel

Új parkolási rendszert szorgalmaz az MDF fővárosi frakciója; az autósok BKV-jeggyel vagy bérlettel ingyen parkolhatnának a külvárosi metró-végállomásokon - erről Katona Kálmán beszélt.


Országjáró kampány indul az illegális DVD-k ellen

Országos tájékoztató kampányt indít márciusban az ASVA (Audiovizális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) a nyomozóhatóságok munkatársai számára. A kampány során az ASVA átadja a rendőröknek azokat az információkat, melyek segítségével hatékonyabb lehet az illegális DVD-másolás és -terjesztés elleni küzdelem.