KSH: közel egy százalékkal több a munkanélküli
A tavaly december és az idén február közötti időszakban a munkanélküliségi ráta 6,9 százalék volt, 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tavaly december és az idén február közötti időszakban a munkanélküliségi ráta 6,9 százalék volt, 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Április 7-én nyílik a fóti Cora hipermarket épületében a bútorokat, ágyneműket, fürdőszoba-felszerelést és egyéb lakberendezési cikkeket kínáló Jysk első üzlete.
unknown
Szerdán az olaj szabadpiacán némileg emelkedtek az árak, de ezt a szakértők csak időlegesnek tartják, tekintettel arra, hogy ma várhatóan a heti amerikai készletadatok növekedéséről tesznek közzé adatokat.
MTI
A miniszterelnök nem lát okot a költségvetés kiigazítására, Gyurcsány Ferenc a közszolgálati rádióban szerdán azt is hangsúlyozta, hogy szerinte a magyar gazdaság jó pályán halad.
unknown
Merre tovább? Ez pillanatnyilag a legégetőbb kérdés a hazai befektetők számára, akiknek a körében teljes a bizonytalanság az elmúlt két hét általános pénz- és tőkepiaci visszaesése után. Ami persze nem csoda, hiszen még a szakavatott elemzők is bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy csak egy nagyobbfajta korrekciót, avagy magát a trendfordulót éltük-e át.
hvg.hu
Némi élénkülés, ezen belül az útépítés és az infrastrukturális beruházások előretörése várható az idén az építőiparban. Erős fék azonban, hogy az állami és önkormányzati takarékoskodás mellett a lakossági megrendelések sem jelentenek elégséges húzóerőt a veszélyes méreteket öltő körbetartozásokkal terhelt ágazatban.
unknown
Világszerte sokféleképpen próbálkoznak, de úgy tűnik, a valóban földrengésbiztos építés technikáját mindeddig nem sikerült megtalálni. Egyes szakmai vélekedések szerint Magyarországon is elkelne a földrengéstudatosabb tervezés.
unknown
A globális kockázatvállalási hajlandóság az elmúlt hetekben csökkent, ami figyelmeztető jel a feltörekvő piacok túlértékelt devizái számára - vélekedtek a külföldi elemzők kedden, a Portfolio.hu által szervezett konferencián, amelynek középpontjában a forint állt.
MTI
Az informatikai és kommunikációs infrastruktúra fejlesztése kulcs a modernizációhoz, javítja a gazdaság versenyképességét és munkahelyeket teremt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Craig Barrett-tel, az Intel Corporation elnök-vezérigazgatójával folytatott megbeszélésen.
MTI
Ellensúlyt képező alelnököt állítana Franciaország a Világbank elnöki tisztségére jelölt, ultrakonzervatívnak számító amerikai politikus, Paul Wolfowitz mellé - értesült a Le Monde című francia napilap.
MTI
Az orosz ügyészek kedden 10 év börtönbüntetést kértek az egykori Jukosz-vezérre, Mihail Hodorkovszkijra, egyebek között adócsalás és adóelkerülés, privatizációs csalás, valamint pénzmosás vádjával.
MTI
Több építőanyagkereskedés olyan zsákos kiszerelésű, külföldről behozott, esetleg Magyarországon átcsomagolt cementet árul, amelyet az Európai Unió területén tilos forgalmazni - értesült a Magyar Cementipari Szövetség (MCSz).
MTI
Az MSZP szóvivője azt mondta: a miniszterelnöki intézmény hitele múlik azon, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök tisztázza magát a Tokaj Kereskedőház Rt.-vel kapcsolatos ügyben.
MTI
A fúziós folyamatnak köszönhetően 2006 végére a jelenlegi 151-ről 120-130-ra csökkenhet a takarékszövetkezetek száma - jelentette ki Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke.
MTI
A társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek közül mintegy kétszáznak emelkedik az ára április elsejétől, ugyanakkor több mint százzal bővül a támogatottak köre, és három készítmény száz százalékos támogatást kap - jelentette be László Boglár kedden.
MTI
A teljes munkaidőben foglalkoztatottak éves szinten 2003-ban 1904 órát dolgoztak az Egyesült Államokban, 1801 órát az EU új tagországaiban s 1700 órát az EU15-öknél. A magyarok még az új EU-tagok mezőnyében is kiemelkedően szorgosnak bizonyultak.
unknown
Az áfa, valamint az alkohol- és dohánynemű jövedéki adójának emelésére készül Görögország, hogy teljesíteni tudja az EU-nak az államháztartási deficit GDP-hez viszonyított arányára vonatkozó előírását.
MTI
Az elmúlt évben 100 ezer svéd turista mintegy 700 ezer vendégéjszakát töltött el Magyarországon, főleg Budapesten és a Balatonnál - mondta Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója.
MTI
A jegybank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
MTI
A Tesco teljes magyarországi telekommunikációja a Pannon GSM hálózatán keresztül zajlik 2005 áprilisától. A több, mint 70 helyszínen működő áruházlánc minden vezetékes állomását GSM-készülékre cseréli.
hvg.hu