Elárulta a kormány, hogy szerinte hány fogyasztó használ az átlagosnál több áramot és gázt
Az ipari minisztérium állítja, kevesen lógnak ki az „átlagfogyasztásból” és az ő többségük is csak egy kicsit.
Az ipari minisztérium állítja, kevesen lógnak ki az „átlagfogyasztásból” és az ő többségük is csak egy kicsit.
A szén és a gáz felhasználása ellen tiltakoztak.
A forint 400-hoz ért, heti gazdasági összefoglalónk viszont már 500-nál tart. 2013-ban kezdtük el, most pedig itt vagyunk 2022-ben, ötszázadik alkalommal adjuk ki az És akkort, és visszatekintve az elmúlt 499-en, néha el sem hisszük, milyen országban élünk. Ez itt a hvg.hu jubileumi, kivételesen nem csak heti gazdasági összefoglalója.
De a fűtésnél legalább lehet megoldás, ellentétben a villannyal.
Extrém módon emelkedik a műtrágya ára, de olcsón sem tett jót a környezetnek. A helyzetet rontja, hogy miközben egyre több európai és magyar gyártó csökkenti a termelését a földgázárak miatt, Oroszország leállította az exportját, ami komolyan befolyásolja az élelmiszertermelést. Kutatók szerint ki lehetne cserélni a műtrágya egy részét emberi vizeletre, mert azonos tápanyagokat tartalmaz és jóval kevésbé környezetszennyező, az már más kérdés, hogyan gyűjtik be az alapanyagot.
Szolnokon az ivóvízellátás, másutt az öntözés miatt kell a vizeket kormányozni, hogy odajusson, ahol szükség van rá. A vízügyesek összehangolt öntözési menetrendet készítettek, amelyet minden érintett gazdálkodónak be kell tartania. Szerda óta vízhiány elleni védekezési készültség van.
Pénteken késő este tette közzé országértékelését a hitelminősítő, amely azzal számol, hogy a kormány fokozatosan kivezeti az árstopokat és hamarosan megegyezik Brüsszellel a helyreállítási pénzekről.
Mario Draghi lemondása után a piacok már kockázati felárat számítanak az olasz értékpapírokra, mert attól tartanak, hogy Olaszország elhagyhatja az euróövezet - írja a Bloomberg. A brüsszeli Politico pedig felvázolta azt az összeesküvést, mely az olasz kormányfő bukásához vezetett.
A veterán amerikai politikus arról is beszélt egy interjúban, kit tartana a legjobb elnöknek.
A halaknak esélyük sem volt, elpusztultak.
A korábban a jogszabály alapján nehezen megválaszolható kérdésekre is választ ad az MVM. Egyebek mellett arra, elvész-e az adott hónapban ki nem használt „rezsicsökkentett” energiamennyiség, mennyit kell fizetniük a feltöltőkártyás ügyfeleknek és hogy mi történik, ha valaki év közben vesz egy lakást.
Közösen ellenőrzik majd például, hogy nincsenek-e fegyverek a gabonaszállító hajókon.
A ponthatárok megismerése után új helyzetben kezdődik az egyetemisták és szüleik rohama az albérletekért. A megdrágult kiadó lakások között válogatva most már a rezsiről is jobban érdemes tájékozódni, hiszen akár sokkal magasabb is lehet a költség, mint amivel eredetileg kalkuláltunk - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Kormányzati döntés alapján függesztik fel a rekonstrukciót. A polgármester szerint ez „nem az első eset,amikor a III. kerületieket károsítja meg a kormányzat rossz gazdaságpolitikája.”
Magyarok milliói kezdtek számolgatásba az elmúlt napokban, amióta kiderült, hogy az eddig mesterségesen alacsonyan tartott rezsiköltségek rendszerének vége lesz augusztustól. A környezetünkből valós példákon át mutatjuk be, kiket hogyan érint a rezsicsökkentés felszámolása.
A német Uniper komoly nehézségekkel küzd.
A kormány rezsinövelése után megrohamozhatják az állami lakástámogatási programokat az igénylők. Az energetikai korszerűsítésre is felvehető otthonfelújítási támogatást és kedvezményes hitelt, valamint a falusi csokot már csak év végéig lehet igénybe venni – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu összeállítása.