Majdnem 3 milliárd forintot költ a kormány az állampapírok népszerűsítésére
A Pénzügyminisztérium sok százmillió forinttal emelte a keretet.
A Pénzügyminisztérium sok százmillió forinttal emelte a keretet.
hvg.hu
Az amerikai techóriás épp nemrég jelentette be, hogy Lengyelországban és Izraelben is gyárat épít.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A török líra árfolyama Erdogan megválasztása után tovább gyengélkedik annak ellenére, hogy az államfő megbecsült szakembereket állított a pénzügyminiszter és a jegybank elnöki posztjára.
Lengyel Miklós
Az élelmiszer-infláció még mindig 33 százalékos.
hvg.hu
Az intézkedés negatívan érintheti a vendéglátókat és a szállásadókat.
hvg.hu
Csaknem egymillió euró érkezett a 2010-es évek elején, ennek egy részéből indult a mára már nem látogatható tanösvény a Daru-lápon.
hvg.hu
Megszokhattuk már: ha a kormány Brüsszelt emlegeti, akkor valamit nagyon eltolt itthon. Elemzés.
Somogyi Zoltán
Az árstopos termékek esetében minden harmadik vásárlónak vannak készlethiánnyal kapcsolatos rendszeres tapasztalatai.
hvg.hu
„A magyar gazdaságnak át kell állnia így is, úgy is egy uniós forrás nélküli létre” – mondta nem kis vihart kavarva Nagy Márton a Világgazdaságnak. A kérdést nem is úgy a legjobb feltenni, hogy van-e élet EU-pénz nélkül, hiszen élnek emberek Albániában is, hanem sokkal inkább úgy: tudna-e a magyar állam máshonnan szerezni annyi pénzt, amennyit most az EU-tól kapunk, illetve miről mondanánk le, ha a most kapott összeg egy része kiesne? És egyáltalán, mennyire gondolhatta komolyan a miniszter, amit mondott? Elemzés.
Sztojcsev Iván
A javaslatban összekevertek valamit, így nem osztás, hanem szorzás van a végén.
hvg.hu
Legalább 12 ember meghalt és 140-en szenvedtek mérgezést hamisított alkohol fogyasztása miatt az észak-iráni Alborz tartományban - közölték vasárnap kórházi források.
MTI
A szakértői jelentés megállapította, hogy olyan külsérelmi nyomok is láthatók a karosszérián, amelyeket nem okozhatott a vakolóanyag szakszerűtlen eltávolítása.
hvg.hu
Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból - hangsúlyozta Joe Biden szombat este Philadelphiában, elnöki választási kampányának első állomásán.
MTI
Telitalálatos nem volt, ellenben 19-en nyertek 732 ezer forintot.
MTI
Az emberek többségében minden bizonnyal ott van az az igény, hogy a lehető legpontosabban nyomon tudják követni pénzügyeik alakulását, legyen szó akár bevételekről, akár a kiadásokról, akár az egyes megtakarításokról. Eddig ez sokunk számára inkább volt egy bonyolult, félig digitális, félig papíralapú módszer és rendszer, de manapság szerencsére már létezik olyan megoldás, amely felhasználóinak örömére minden pénzmozgást pontosan dokumentál. Eddigi életutam a pénzügyi tudatosság és megtakarítás kicsit rögös útján.
OTP Bank Nyrt.
A Balaton, Tisza-tó, Velencei-tó mellett található természetes fürdőhelyek zöme továbbra is kiváló besorolású.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok vasárnap a IV. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről. Mintegy kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a tóról és az ártéri erdőkből három napon át.
MTI
Nem kötött a Belügyminisztérium biztosítást a tűzoltókra és rendőrökre, mert nem volt rá pénz; megvette az MCC a Librit; Soros György a fiára hagyta a pénzügyi birodalmának vezetését. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A szervezők ígérik: az augusztusi atlétikai vb, amelynek a helyszínéül szolgál a központ, nyereséges lesz.
hvg.hu
Engedély nélküli stégek, szaletlik, a telekhatáron túl, a tó felé nyújtózkodó kerítések, markolóval házhoz vitt tóvíz – évek óta zajlanak az illegális mederfoglalások és szabálytalanságok a Balaton-parton. Az önkormányzatok tehetetlenek, a hatóságok pedig széttárják a kezüket, de úgy tűnik, valami végre történni fog. Videoriport.