Teherán belement, hogy újrainduljon az atomprogram ellenőrzése
50 százalékkal emelik az ellenőrzések számát abban az iráni nukleáris létesítményben, ahol nemrég 83,7 százalékra dúsított uránrészecskék nyomaira bukkantak.
50 százalékkal emelik az ellenőrzések számát abban az iráni nukleáris létesítményben, ahol nemrég 83,7 százalékra dúsított uránrészecskék nyomaira bukkantak.
MTI
Teljesen leégett egy családi ház Üllésen, amikor a kazánból felcsaptak a lángok. A kár körülbelül százmillió forint, a biztosító pedig nem hajlandó fizetni.
hvg.hu
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
MTI
Összefognak azok a települések, ahol akkugyárak épülnek: a tiltakozók tanácsokat adnak egymásnak és arról egyeztetnek, hogyan lehetne hatékonyabban fellépni az építkezésekkel szemben.
A lap azt állítja, hogy sokkal jobban járt volna Magyarország, ha a tőzsdéről vásárolja a gázt.
hvg.hu
Felháborítónak nevezték, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a hivatalokban pedig méltatlanok a körülmények.
MTI
A felüljáró ramaty állapotban van, előre láthatólag öt hónapig csak egy sávon lehet a belváros felé haladni.
hvg.hu
A Veres Pálné Gimnázium mellett lévő épületrész átalakítására a Szíjj Lászlóhoz köthető ingatlanfejlesztő még 2018-ban kapta meg az engedélyt. Azóta az épület egyre rosszabb állapotban van, hullik a vakolat, lyuk tátong a tetején.
hvg.hu
1,6 milliárd a profit az állami Airbuson - állítja a KKM.
hvg.hu
Négyfelé töménnyel várják őket március hétvégéin.
hvg.hu
Ahhoz, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja lehessen, az országnak a korrupcióval és az oligarchák befolyásával is le kellene számolnia. Ukrajnában 2021-ben oligarchaellenes törvény született – a vagyonukat mégis leginkább a háborús veszteségek csökkentették. A Deutsche Welle riportja.
Deutsche Welle
Arra az esetre, ha a kínaiak fegyvert szállítanának Moszkvának.
hvg.hu
Nem eléggé svájci már a közismert csoki a logójához.
hvg.hu
44 különösen szép és ritka nyersgyémánttal környékeznek meg hírességeket, hogy aztán ezekkel a húzónevekkel vezessenek be egy új szolgáltatást a piacra.
HVG
Újabb hálózathoz jutott hozzá az állam a Vodafone kisebbségi részesedésének felvásárlásával, ami a választók elérését is megkönnyítheti. Az Orbán-kormány egyre profibb a politikai céljait szolgáló kapcsolatrendszerek működtetésében.
3,2 milliárdból épül szálloda a ménesbirtokon, amit az állami beruházásokat sorra lefújó, a ménesbirtokot egyébként irányító Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter nem bolygatott. Szerinte ez nem jelent újabb költségvetési támogatást.
hvg.hu
Az önkormányzatok semmilyen kártérítést nem kapnak az átadott épületekért – tette világossá a kormány.
hvg.hu
Idén 45 éves a Könyves Kálmán körút fölött átívelő népligeti felüljáró, és bizony érzi már a kort. Az építmény rossz állapota már kilenc éve is látványos volt, azóta pedig csak romlott, nem csoda, hogy fokozatosan kitiltották róla a nehezebb járműveket. Most öt hónapra lezárják az egyik sávját, hogy kiderüljön, mennyire kell hozzányúlni. Őszre dőlhet el a sorsa.