Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nemzetgazdasági miniszter a HVG hetilapnak adott interjújában elmondta: az új kormány jövő januárban indítja útjára...
A nemzetgazdasági miniszter a HVG hetilapnak adott interjújában elmondta: az új kormány jövő januárban indítja útjára a második Széchenyi-tervet. A fő célok: az egészségipar, a zöld gazdaság és a turizmus fejlesztése.
"Az egyedi beruházások – mint az autópályák, repülőterek, vasútvonalak építése – tervezését közösen irányítjuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Maga a pénzosztás, a pályáztatás viszont teljes egészében az utóbbi feladata lesz. Nálunk a másik nagy pénzforrás, a költségvetés marad" - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium feladatairól.
A miniszter szerint a bajba jutott deviza lakáshiteleseket egy állami alapnak kellene megsegítenie. E szerint a hitelesek kizárólag akkor élhetnének a forintosítás lehetőségével, ha minden létező eszközt kimerítettek a tartozásuk törlesztésére. "Ha ez sem segít, akkor az állami alap megvásárolja a lakást, majd bérbe adja az addigi tulajdonosnak" - mondta Matolcsy.
A HVG interjúban elhangzott: további "csontváz-ügyek" felderítése várható, melyek összesen több százmilliárdot is kitehetnek. Ilyen például a munkaerő-piaci alap eltűnt 40 milliárdja, vagy a 11 százalék feletti valós munkanélküliség problémája. "Nem tudjuk azt sem, hogy elég lesz-e az a 70 milliárd, amit a kormány prognózisa szerint az államnak az önkormányzati adósságok garanciájaként be kell tennie (a költségvetésbe - a szerk)" - mondta Matolcsy.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.