Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Bunna Gyula, a PwC igazgatója a jelentést ismertetve csütörtökön az MTI tudósításában elmondta: a nem-teljesítő...
Bunna Gyula, a PwC igazgatója a jelentést ismertetve csütörtökön az MTI tudósításában elmondta: a nem-teljesítő (legalább 90 napos késedelemben lévő) hitelek aránya Magyarországon a 2.500 milliárd forint értékű lakossági jelzáloghitel-állományon belül tavaly decemberre 6,3 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 2,6-ról, az összes lakossági hitelen belül pedig a 2008. decemberi 3,1-ről 2010 márciusára 8,1 százalékra nőtt.
Az igazgató szerint, figyelembe véve, hogy az emberek a munkanélkülivé válás után még 6-8 hónapig a családi tartalékból fizetni tudják a törlesztőrészleteket, a munkanélküliségi adatok alapján a nem teljesítő hitelek az év végéig még növekednek, és arányuk várhatóan 10 százalék alatt tetőzik, feltéve, hogy a mostani makrotrendek kitartanak.
A nem teljesítő hitelek jelentette problémák megoldására számos, a gyakorlatban is működőképesnek bizonyult nemzetközi példát találni. Ezek közös vonása, hogy mindenhol az állam vállalta a kezdeményező szerepet, a modell nem volt profitérdekeltségű, a résztvevő felek érdekei és a társadalmi érdekek egyensúlyban voltak, a szabályok pedig transzparensek és piackonformak.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.