Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Vantara Gyula (Fidesz) tájékoztatása szerint még 2006-ban értékesítették a piaci ár feléért a többségben...
Vantara Gyula (Fidesz) tájékoztatása szerint még 2006-ban értékesítették a piaci ár feléért a többségben magánérdekeltségű cégek részvételével megalapított Jamina-Innovációs Kft.-nek az egykori laktanyát. A társaság azonban mind a mai napig nem fizetett ki a vételi árból 17 millió forintot.
A kft.-ben ugyan 24 százalékos tulajdont szerzett az önkormányzat is, ám érdemi szavazati jogok nélkül. A vevő ezt követően az átadáskori érték kétszereséért-háromszorosáért adta el a laktanya felosztása után kialakított ingatlanrészeket - tette hozzá a polgármester. A társaság korábbi vezetése nem számolt el a vagyonnal, illetve nem adta át a cég iratanyagát, ezért a város hűtlen kezelés miatt 2008-ban feljelentést tett.
A polgármester által jegyzett közlemény szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a korábbi ügyvezető ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt eljárást indított. A vagyoni hátrány a nyomozás eddigi adatai szerint több mint 34 millió forint. A rendőrség ugyanakkor gyanúsítottként hallgatott ki egy másik magánszemélyt is, aki a gyanú szerint 17,5 millió forint hátrányt okozott.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.