Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Másfél évtizedes munka ér véget néhány héten belül Fehérvárcsurgón.
Másfél évtizedes munka ér véget néhány héten belül Fehérvárcsurgón. Befejeződik ugyanis a Károlyi-kastély teljes felújítása. Már végeztek az épületgépészeti munkákkal, felszerelték és üzembe helyezték a korszerű, energiatakarékos kazánokat, megkezdték a festést és a belső burkolást. A középső szárny felújítására 462 millió forint támogatást nyert a Károlyi József Alapítvány.
A felújított épületet történelmi hitelességgel állítják helyre. A kastély könyvtárnak, konferenciatermeknek, a Károlyiak családtörténetéhez kötődő történelmi lakosztályoknak, valamint család- és kastélytörténeti kiállításnak ad majd helyet. A rekonstrukció keretében elkészült a kastély két különleges kovácsoltvas kapuja, és ahogy az időjárás engedi, hozzálátnak az 1500 négyzetméternyi parkrész helyreállításához is.
Az 1844-1853 között klasszicista stílusban épült, majd 1910 körül romantikus stílusban átalakított kastélynak a II. világháború után többféle - nem odaillő - funkciója volt. 1979-re olyan rossz állapotba került, hogy az addig ott működő gyermekotthont ki kellett költöztetni, és onnantól a kastély két évtizedig lakatlan volt.
Az elmúlt években elsőként a kápolnát állították helyre, ahol gyertyafényes koncertekre várják a zenekedvelőket, ezt követően rendbe hozták a kastély északi és déli oldalszárnyát, a szökőkutas díszudvart, és folyamatosan újul meg az egykori főúri lakot körülvevő park. Az egyik oldalszárnyban éttermet nyitottak, és 22 vendégszoba is várja a Fehérvárcsurgóra érkezőket.
Az időközben az év nagy részét itt töltő Károlyi György és hitvese által működtetett kastély tagja a Kulturális Találkozóközpontok Európai Hálózatának, emellett számos nemzetközi tudományos és kulturális rendezvénynek ad otthont. Gyakran rendeznek gyermekprogramokat, kora nyáron nemzetközi dísznövény kiállítást tartanak, valamint koncertekre, kiállításokra várják az érdeklődőket.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.