Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az MTI közleménye szerint Budapest vezetése tervbe vette egy területfejlesztési alap létrehozását is, melybe azok az...
Az MTI közleménye szerint Budapest vezetése tervbe vette egy területfejlesztési alap létrehozását is, melybe azok az ingatlanfejlesztők fizetnének be, akik olyan területen építkeznek, amelyet átsoroltak, és nőtt a terület értéke. A beruházások miatt a fővárosnak több közműberuházást is el kell végeznie, részben ezt kompenzáltatnák az építőkkel.
Ezzel kapcsolatban Tarlós István azt írta, hogy ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely szerint a nagyobb projektek, illetve az építési övezet megváltoztatása során az építési engedély kiadásának előfeltétele a fővárossal kötött területfejlesztési megállapodás legyen.
A luxusadó elvetése miatt ebben a ciklusban egyéb vagyoni típusú adó nem vezethető be, de hosszú távon szükség lehet ilyen típusú adó bevezetésére, ezért a tervek között szerepel az ingatlan-értéknövekedési adó bevezetése is. Az előterjesztés szerint ennek alapja az lehet, hogy az ingatlan értéknövekedését részben a főváros teremti meg.
A gazdasági programról a közgyűlés várhatóan szerdai ülésén dönt majd.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.