Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Nagyon könnyen elkészíthető, hiszen mindössze karókból ki kell alakítani a keretét, a karók mellé elvetni a futóbabot...
Nagyon könnyen elkészíthető, hiszen mindössze karókból ki kell alakítani a keretét, a karók mellé elvetni a futóbabot, és az öntözést nem elhanyagolva várni, hogy kikeljen. Erre napokon belül sor kerül, utána pedig néhány hét és befutják a vázat a növények.
Minél több öntözésről és tápanyag utánpótlásról gondoskodunk, annál hamarabb záródik majd a lomb, és készül el a sátor. Díszbabbal is befuttathatjuk a vázat, de bármilyen futó típus megfelelő, így még termést is szüretelhetünk majd róla.
Vegyesen is vethetjük a babfajtákat, csak akkor számítsunk rá, hogy a termés kereszteződik. Ez zöldbab-zöldbab esetén nem gond, de zöldbab és kifejtőbab típusoknál a termés étkezésre használhatatlan lesz, hiszen a hüvelyek szálkásak lesznek a kereszteződés miatt. Tehát a fajtacsoportokra ilyenkor is ügyeljünk.
A változatosság kedvéért hajnalkát, dísztököt, egyéb futónövényt is küldhetünk a vázra, de ezt csak kiegészítőként, mert a bab nő a leggyorsabban, és alkot leghamarabb zár lombot.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!