Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A mintegy nyolc és félezer lakost számláló Szandaszőlős központját több mint 650 millió forintból újítják fel; az...
A mintegy nyolc és félezer lakost számláló Szandaszőlős központját több mint 650 millió forintból újítják fel; az összeg nagy részét európai uniós pályázaton nyerte el az önkormányzat.
Szandaszőlős népessége és kiterjedése szempontjából egyaránt Szolnok egyik legnagyobb városrésze, amely sokáig önálló település volt. A kertvárosias terület 2009 óta komoly fejlesztések helyszíne.
A beruházás sorozat egyik leglátványosabb eleme a városrész központjának átalakítása, amelynek során klasszikus köztér, dísztér és park, járda és kerékpárút-szakasz, játszótér, valamint egy 333 négyzetméter alapterületű, fedett agora létesül.
Ezen kívül elvégzik a helyi művelődési ház rekonstrukcióját és technikai eszközeinek részleges cseréjét, illetve a környező területek egy részén egységes burkolat és 58 új parkoló kialakítására is sor kerül – közölte a szolnoki polgármester.
Magánerős akció is indult
Magánerős beruházásként a városrész szívében található vendéglátóegység, virágüzlet és benzinkút külső megjelenése és szolgáltatása is megújul. A beruházás várhatóan 2011 novemberére készül el. A remények szerint ősszel megkezdődik az általános iskola felújítása is.
A most kezdődő építkezés része a harmadik esztendejében járó, tíz évre meghirdetett integrált városfejlesztési programnak. Az önkormányzat szándékai alapján ennek következő állomása a megyeszékhely legnagyobb lakótelepi övezete, a Széchenyi-városrész hasonló fejlesztése lehet – fogalmazott Szalay Ferenc polgármester.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!