Már a Dzsumbuj utolsó házait bontják Ferencvárosban

Megkezdődött a köznyelvben Dzsumbujnak nevezett épületegyüttes utolsó ikerépületének a bontása Budapest IX. kerületben az Illatos és a Gubacsi út sarkánál, ezzel befejeződik az egy évtizede indult telepfelszámolás.




A stadionja után fizethet reklámadót az FTC

Elképzelhető, hogy az FTC-nek is meg kell fizetnie a reklámadót, hiszen komoly bevételhez jutott azzal, hogy a szponzor Groupama Biztosító nevét vette fel új stadionja – írja a Népszabadság.



Matolcsy magyarázza a bizonyítványt a 200 milliárdról

E-mailes interjúban magyarázza Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy miért is adtak 200 milliárd forintot a jegybank alapítványainak, illetve miért is volt szükség az újonnan megvásárolt ingatlanokra. Szerinte folyamatosan ellenőrzik őket, az alapítványi tevékenység emeli majd a magyarországi pénzügyi tudatosság és a közgazdasági oktatás színvonalát. Emellett pedig ha az uniós jegybankoknak is lehet szabadidős funkciójuk, akkor a magyar jegybanknak miért ne lehetne ilyen. Az MNB és a családja elleni támadásokból pedig a jegybankelnök szerint az látszik, hogy a szabadságharcnak nincs még vége.


Szétrohad a Kodály köröndnél kiégett palota

A beázás és a penész miatt egyre rosszabb állapotban van az az Andrássy úti társasház, amelynek öt hete égett le a teteje. A műemlék épület harmadik emelete is tönkrement. A lakókat nemrég ismét visszaengedték a házba, hogy kimentsék az értékeiket. Közben az életveszély-elhárítást még nem fejezték be, így az állagmegóváshoz sem tudtak hozzákezdeni – derül ki az Index cikkéből és videójából.


Matolcsy védi a közel félmilliárdos kastélyszálló megvételét

A jegybank munkatársai szorgalmukkal hozzájárulnak a jegybank egyre növekvő társadalmi elismertségéhez – például ezért is érdemlik meg, hogy az MNB csaknem félmilliárd forintért vett egy kastélyszállót nekik, ahol pihenhetnek és tanulhatnak. Matolcsy György jegybankelnök ezzel érvel a kastélyvásárlás mellett.


Nem Orbánnak építik át a Budai Várat – exkluzív részletek a várpalota felújításáról

Ciklusokon átívelő vállalkozás lesz a Budai Vár felújítása. A Történeti Múzeum a helyén maradhat, a Magyar Nemzeti Galériának és az Országos Széchényi Könyvtárnak azonban mennie kell. Ígérik, hogy a Vár teljes területe a felújítás után is látogatható marad. Orbán és irodái már 2016-ban felköltözhetnek a Karmelita udvarba, a táncszínház pedig a Millenáris parkba költözik.



Palotát bérel Prágában Németország

Németország ötven évre bérbe veszi Csehországtól a prágai Lobkovic-palotát, amely mint a nyugatnémet nagykövetség székhelye 1989-ben történelmi események színhelye volt - közölték szerdán Prágában a két ország külügyminisztere, Lubomír Zaorálek és Frank-Walter Steinmeier találkozója után.



Házakat nyomtattak Kínában

Tucatnyi, háromdimenziós nyomtatóval készített házat állít fel Sanghaj városa, Kínában elsőként, hazai technológia alapján - közölte a sanghaji Tungfang Zsipao.


Felújítják az egykori szabolcsi szellemfalu templomát

Felújítják az 1970-es árvízben elpusztult Nagygéc régóta pusztuló református templomát, amely turisztikai attrakcióként a Kárpát-medence történelmének állítana emléket. Forján Zsolt csengeri polgármester szerint a munkához 562 millió forint támogatást nyertek. A munkát már elkezdték, jövőre fejezik be. A templom mellé kilátótornyot, látogatóközpontot építenek és egy emlékparkot is kialakítanak.



Luxusbarlangot csináltak egy szeméttel teli lyukból – fotók

Egy fiatal francia pár életét lehelt egy olyan barlanglakásba, amelyről valószínűleg már mindenki lemondott. A szeméttel teli sötét lyukban sem víz, sem áram nem volt, többévnyi szívós munkával viszont otthont varázsoltak belőle, amely ráadásul pénzt hoz nekik. Egy elkülönített részen vendégszállást alakítottak ki ugyanis, ahol éjszakánként 50 euróért lehet megpihenni.