Megsütik az utasokat az új pilisvörösvári buszmegállókban
40 fok a tejüveg alatt: Úgy tűnik, a látvány számított a tervezéskor, nem a használhatóság.
40 fok a tejüveg alatt: Úgy tűnik, a látvány számított a tervezéskor, nem a használhatóság.
A lényeg, hogy idén elkészüljön az adásvételi szerződés.
Visszatér a lakáslottó, március 3-án derül ki, kié lesz „jól felszerelt ingatlan”.
A hatóságok szerint minden a legnagyobb rendben van.
A helyiek és a környezetvédők nincsenek elragadtatva Greg Garland ötletétől a szárazság és hőhullámok sújtotta Texasban.
Keleti csemegét árultak már akkor is itt Gyulán. A szomszédos Ladics-ház is megújul, ahol Petőfi Sándort is vendégül látták,
Október helyett csak 2024 októberére kell elkészülni a Paks II. projekthez szükséges résfal építésével, miután az Országos Atomenergia Hivatal meghosszabbította a kapcsolódó engedély hatályát – értesült a Világgazdaság.
Közleményt adott ki Ujhelyi István EP-képviselő, amiben azt írja: a cég vezetői azt ígérték, hétfőn minden szálláshely hozzájut elmaradt pénzeikhez.
Mick Fleetwood a közösségi médiában osztotta meg, hogy porig égett a súlyos károkat szenvedett Lahaina városban található Fleetwood's nevű étterme.
40-50 vendégnek kellett elhagynia a helyet, senki nem sérült meg.
Maui szigetéről készített drónvideót a CNN.
A tengerparti ingatlant 68 millió dollárért (kb. 23,7 milliárd forint) vásárolta meg az Amazon alapítója.
Kevés külföldi vásárol Magyarországon ingatlant, akik mégis, azok elsősorban Budapestet, a határ menti településeket és az üdülőövezeteket kedvelik.
A szállásközvetítő portál fennállása óta talán legrosszabb szezonját éli: fizetési fennakadások, csalások, túlfoglalások jellemzik az idei nyarat.
Több hatóságtól is bírságra számíthatnak a szabályszegők.
Közel egymilliárd forintért lehet megvenni a Márton-hegyi ingatlant.
A legdrágább átlagos négyzetméter ár 646 ezer forint, a legolcsóbb pedig 192 ezer.
Senki nem bukott akkorát a Covid óta, mint Kína egyik leggazdagabb asszonya – és azóta sincs jó formában.
Már nem tátong az aszfalton az hétvégi esőzések nyomán keletkezett lyuk a zuglói Gyarmat utcában, mert a csatornázási művek elkezdte betömni. Az üreget helyiek turistalátványosságként jelölték meg a Google térképén (csupa ötcsillagos értékelést begyűjtve), de mostanra már törölték. De miként keletkezik egy ilyen a lyuk? A csatornázási művek elmagyarázza.
A zalaegerszegi és a balatoni ingatlanok is népszerűek a megyében.