Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Akár hatmilliárd forint bevételt jelenthet a közjegyzőknek és ugyanekkora többletkiadást a bankoknak, ha az...
Akár hatmilliárd forint bevételt jelenthet a közjegyzőknek és ugyanekkora többletkiadást a bankoknak, ha az árfolyamgát II. szerződésmódosításait közjegyzői okiratba kell foglalni - írta a Napi Gazdaság.
A lap megjegyzi, hogy a tét nem kicsi: a bankok és a közjegyzők tavaly nyáron 15 ezer forintos díjban állapodtak meg, és a várakozások szerint az idén akár több mint 400 ezer hitelszerződést kell módosítani, ami ezzel a díjazással mintegy 6 milliárdos bevételt jelent a közjegyzőknek és ugyanekkora extra terhet a bankoknak.
A lap pénteki számában megjelent írás szerint érdemben a hétfői módosítások sem változtattak az árfolyamgát II. eljárásrendjén, azonban még nem lefutott kérdés, hogy az átszerződésnél szükség lesz-e közjegyzői közreműködésre. A korábbi törvényhez kapcsolódva a közigazgatási és igazságügyi miniszter rendeletben szabályozta, hogy az árfolyamrögzítés hitelszerződés-módosításáért és a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szerződés közjegyzői okiratba foglalásának költségét a bank köteles magára vállalni.
A módosítások egyik pontjaként Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatára ugyanakkor a parlament elfogadta, hogy a korábban már árfolyamgát-szerződést kötött ügyfeleknél az átszerződést nem kell ismét közjegyzői okiratba foglalni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Napit úgy tájékoztatta: a kormány hamarosan kialakítja álláspontját arról, hogy az árfolyamgát-törvény módosítása miatt szükséges-e, és ha igen, milyen ponton felülvizsgálni a közjegyzői díjazásról szóló jogszabályt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.