Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Nem fért ki a vagyonbevallási nyomtatványra L.Simon László ingatlanainak felsorolása.
Nem fért ki a vagyonbevallási nyomtatványra L.Simon László ingatlanainak felsorolása. A fideszes frakcióvezető-helyettes egyeduralkodó lett Gárdonyban, ahol nagy szántói és gyümölcsösei vannak. Ezek zömét ajándékként kapta vagy örökölte az elmúlt néhány évben.
Gárdony tehát az L.Simon-földbirodalom középpontja. Ezen a szép Fejér megyei településen nyolc szántó (mint 85 ezer m2), ugyancsak nyolc gyümölcsös (kb.230 ezer m2) és négy szőlő (kb.83 ezer m2), valamint egy 22270 m2-es kivett tanya és két lakóház (összesen 512 m2) van a nevén, általában 100 százalékos tulajdonban. Ez viszont még nem a vége, hiszen Pákozdon is birtokol egy csaknem négyezer négyzetméteres szántót és Sárbogárdon egy 1800 négyzetméteres beépítetlen belterületi ingatlant.
Érdekesség, hogy haszonbérletből 592 ezer forintnyi bevételről számolt be, a képviselői alapdíjat meghaladó bevételeknél pedig azt írta, hogy az NKA elnökeként havi bruttó 800 ezer forintot keresett.
Kiderült továbbá, hogy cége (Simon és Simon Kft.) különféle címeken mintegy 22 millió forintos támogatást kapott tavaly, ennek egy része földalapú támogatás. A képviselő 21 millió forintnyi és 21 ezer svájci frankos hitelt is feltüntetett, valamint azt, hogy az ING biztosítónál egy 4 és egy 5 millió forint értékű biztosítása van, a készpénze pedig tavaly december végén 2,4 millió forint volt. Egy 2009-es Opel Zafira és egy tíz éve hozzá került Yamaha motor boldog tulajdonosa. A magát szerkesztőként, íróként és kulturális szakértőként is jegyző politikus saját önéletrajzában azt írta, hogy felsőfokú kulturális menedzser képesítéssel és szőlész–borász mérnök szakos végzettséggel is rendelkezik.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.