Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Zalaegerszegen, az északi ipari parkban működő inkubátorház megtelt, 21 cég működik ott, ráadásul lennének további...
Zalaegerszegen, az északi ipari parkban működő inkubátorház megtelt, 21 cég működik ott, ráadásul lennének további beköltözők is, így az önkormányzat bővítést tervez – írta a Zalai Hírlap.
Az önkormányzat 2008-ban nyert pályázati támogatást az inkubátorház kialakítására, s 2010 nyarán avatták fel a műhelyeket és irodákat magába foglaló épületet. A cél az volt, hogy zömében kezdő mikro- és kisvállalkozásoknak biztosítsanak helyet a piacinál alacsonyabb bérleti díjakért. A 416 millió forintból, 332 milliós támogatással létrehozott épület mára megtelt.
Míg 2008-ban akár 85 százalékos támogatást lehetett nyerni egy ilyen beruházáshoz, most legfeljebb 30 százalékot vehet igénybe a Városfejlesztő Zrt. Mivel azonban van igény a bővítésre, mindezek ellenére belevágnak a mintegy félmilliárd forintos projektbe, ha támogatást kapnak. A tervek szerint egy új szárnyat és egy új épülettömböt létesítenének, összesen közel 3800 négyzetméteren. Ezzel a duplájánál is nagyobbra nőne az épület.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!