Új holdat találhatott a NASA

A kutatók úgy gondolják, megtalálták az első naprendszerünkön kívüli, úgynevezett extraszoláris holdat.

  • hvg.hu hvg.hu
Új holdat találhatott a NASA

A naprendszeren kívüli bolygók léte sokáig csak tudományos feltételezés volt, de a kilencvenes évek elején már megerősítették az ilyen, extraszoláris bolygók létezését. Naprendszeren kívüli hold létezését azonban még nem feltételezték, egészen mostanáig.

NASA/JPL-Caltech

A NASA által finanszírozott projektben részt  vevő kutatók habár úgy vélik, hogy megtalálták az exohold létezésére utaló jeleket, a konkrét csillag vizsgálatára már nem lesz több lehetőségük, így a tudományos feltételezés egyelőre az is marad, bizonyítékkal ezúttal nem fogják tudni alátámasztani.

A projektet vezető David Bennett, a Notre Dame Egyetem munkatársa szerint azonban számítani lehet rá, hogy a jövőben további naprendszeren kívüli holdakat találnak majd a tudósok.