Tetszett a cikk?

"Munkát, sok munkát, embertelen sok munkát" ígért a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) személyi állományának tartott eligazításán Gergényi Péter, a testület új vezetője kedden. A főkapitány drákói szigorral kíván fellépni a legkisebb korrupció ellen is, és minden ilyen esetben vizsgálni fogja a parancsnoki felelősséget - jelentette be.

"Hazajöttem" - köszöntötte az állományt az új budapesti rendőrfőkapitány, aki korábban 23 évet töltött el budapesti rendőrként. Gergényi célja a BRFK eddigi értékeinek megőrzése és továbbfejlesztése. Senkinek a múltjával nem kíván foglalkozni, mondta, de rendet, fegyelmet, törvényességet és eredményességet vár el és követel meg az állománytól. "Csak azzal tudok együttműködni, aki a rendőri esküben foglaltakat betartja" - jelentette ki a főkapitány, hangsúlyozva: a törvényesen intézkedő rendőrt meg fogja védeni, ám el is várja a törvényes, de kemény intézkedéseket. "Minden törvényesen intézkedő rendőr mögött ott áll a parancsnoki kar, és személyesen én magam is" - mondta.
Gergényi Péter azt ígérte, megszünteti a fölösleges vezetői szinteket, azonban arra kérte az állományt, ne hallgasson a folyosói pletykákra. "Nem üzenni fogok, hanem szemtől szembe, személyesen közlöm a döntésemet" - hangsúlyozta. Szükségesnek tartja az URH-szolgálat visszaállítását, a "nyomozóportyák" ismételt bevezetését, a nyomozók osztott munkarendjének kialakítását, a motoros rendőrök rendszeres járőrszolgálatra utasítását.
"Maroklőfegyverre engedélyt a jövőben kizárólag akkor adunk ki, ha a törvény ezt kötelezővé teszi, a különös méltánylást érdemlő esetben a kérelmet hozzám terjesszék fel, én pedig nem fogom azt engedélyezni" - jelentette ki. Gergényi szigorítja az öltözködési fegyelmet, a rendőri munkával összeegyeztethetetlen mellékállások felszámolására pedig július 15-ig adott határidőt.. A belváros és a pályaudvarok rendjének biztosítására külön egységet hozott létre; mint mondta, ez a "vesszőparipája".
Döntése értelmében a közlekedésbiztonság javítása érdekében szerdától a Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út - Múzeum körút vonalában csúcsforgalmi időben forgalomirányító rendőrök segítik a közlekedést, augusztus 20-áig elkészül Budapest baleseti térképe.
Gergényi Péter szemléletváltozást vár el a sajtóval való együttműködésben is."A sajtó nem ellenünk van, hanem velünk, ugyanolyan kolléga mindaddig, amíg ugyanolyan korrekt, tisztességes, mint mi" - szögezte le. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Újabb kockázattal kell szembenézniük a volt airbnb-s lakástulajoknak

Újabb kockázattal kell szembenézniük a volt airbnb-s lakástulajoknak

Már több mint egymillió halálos áldozata van a koronavírusnak

Már több mint egymillió halálos áldozata van a koronavírusnak

Új telefont tervezget a Huawei

Új telefont tervezget a Huawei