A bíróság figyelmeztetésben részesítette Kocsis Imrét

A Lelkiismeret '88 csoport vezetőjét a bírósági épület előtt szimpatizánsai tapssal fogadták, majd elénekelték a Himnuszt.

  • unknown unknown
A bíróság figyelmeztetésben részesítette Kocsis Imrét
Kocsis Imrét, a Lelkiismeret ’88 csoport vezetőjét a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán meghozott végzésében rendzavarás szabálysértésért figyelmeztetésben részesítette, az ellene indított eljárást pedig megszüntette.



A nem jogerős végzés indoklásában az eljáró bíró elmondta: Kocsis Imre azzal követte el szabálysértést, hogy a rendőrség felszólítására sem szakította félbe a tiltakozó rendezvényt és ellenállt a rendőri intézkedésnek.



A Lelkiismeret ’88 tüntetői Medgyessy Péter miniszterelnök budapesti háza elé vonulva akartak hétfőn megemlékezni a magyar és a román kormányfő egy évvel korábbi, szerintük az ország érdekeit eláruló találkozójáról. Kocsis Imrét a tiltás ellenére megtartott demonstrációról ötven társával a rendőrség előállította, és ellene őrizetbe vétele mellett rendzavarás miatt indított eljárást.



Az indoklás szerint azért részesítették csak figyelmeztetésben Kocsis Imrét, mert a bíróság ezt "személyi körülményeire tekintettel" elégnek ítélte és tekintettel volt arra, hogy bár többször állt bíróság előtt hasonló ügyben, vele szemben a rendzavarás szabálysértésének tényét eddig nem állapították meg.



A Lelkiismeret '88 csoport vezetőjének védője a végzés kihirdetését követően, a jogalapot megkérdőjelezve fellebbezést jelentett be. (MTI)