Elhalasztották Annus és Fazekas fegyelmi tárgyalását

A Magyar Atlétikai Szövetség ma tárgyalta volna a két olimpikon ügyét, de a versenyzők nem megfelelő jogi képviselete miatt a tárgyalást egy héttel elhalasztották.

  • unknown unknown
Elhalasztották Annus és Fazekas fegyelmi tárgyalását
A doppingvétség miatt olimpiai aranyérmétől megfosztott diszkoszvető Fazekas Róbert és kalapácsvető Annus Adrián ügyvédjükkel, a Bécsben élő, magyar származású Eva Maria Barkival jelentek meg a fegyelmi bizottság előtt, valamint elkísérte őket tanúként beidézett edzőjük, Vida József is. A szabályok szerint azonban az atléták jogi képviseletét csak olyan ügyvéd láthatja el, aki megfelelő magyar kamarai tagsággal rendelkezik. Ezért a tárgyalás a jövő héten folytatódik.



Rábold Gusztáv MASZ-elnök elmondta, hogy a szövetség felé Annus nem nyilatkozott arról, befejezte-e pályafutását, amint ezt a sajtónak eljuttatott keddi közleményében is megerősítette. A jegyzőkönyv szerint a kalapácsvető vállalta, hogy a következő tárgyalási időpontig ezt megteszi. Egy 2004-es kormányrendelet alapján ugyanis a visszavonult sportoló ellen nem indítható fegyelmi eljárás.
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.