Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt

A kinevezésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azt mondta, Bene Lászlót azért nevezte ki, mert azt látta benne, hogy nem fog ismerni istent, embert, csak jogot és becsületet.

  • unknown unknown
Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Lamperth Mónika belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a rendőrök erkölcsi és anyagi megbecsülésére van szükség az erős, határozott és büszke rendőrséghez, hanem lelkes, a rendőri munkát szerető szakemberekre is. Salgó László vezérőrnagy, leköszönő országos rendőrfőkapitány arról beszélt: nem igaz, hogy süllyed a rendőrség hajója.

Bene László új országos rendőrfőkapitány az ünnepélyes állománygyűlésen azt ígérte, kemény, következetes, de korrekt és kiszámítható vezető lesz, és mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a rendőrség működésének feltételeit. (MTI)
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.