„Speciálba” – Orbán Viktor Kis Grófóval szelfizett a Karmelita teraszán
Nem Győzike volt a fideszes kultúrfölény kicsúcsosodása.
Nem Győzike volt a fideszes kultúrfölény kicsúcsosodása.
Klasszikus idézettel reagált a megsemmisített ellenzéki levélszavazatokra a DK elnöke. A Kutyapárt szóviccel emlékezett meg az esetről.
A kormánypárt szerint a baloldal kétségbeesésében mindenre képes.
A Fidesz weboldala után az egyik ellenzéki párté is elérhetetlenné vált.
Reagált az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Marosvásárhelyen kidobott levélszavazatokra.
Egy józsefvárosi közösségi ház kapott napelemeket a viccpárt hozzájárulásával.
A román rendőrség nagy erőkkel jelent meg a helyszínen, ahol nyomokat rögzítenek. A kollégánk által látott levélszavazatokon az ellenzékre húzták be az X-et. A szavazólapokon nem volt pecsét, de ez anélkül is érvényes.
Országjárása több állomásán is felbukkant ugyanaz a faszék.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt székesfehérvári fórumán tévesztett.
15 százalékot esett vissza a születésszám februárban az egy évvel korábbihoz képest, a halálozások száma növekedett.
Kórházban még mindig több mint 1800 covidos beteg fekszik.
A választás nem lefutott a kormányfő szerint, a NATO-t tekinti a legfontosabb nemzetközi szervezetnek, aminek tagja Magyarország, az Európai Unió gazdaságát újraszerkesztetné.
A sanghaji lezárások miatt nem lehet megszervezni a voksolást.
Még nem tudni, hogy van-e összefüggés a több helyszín kiürítésével járó fenyegetések között.