Navracsics: Orbán nem változott, ma is tűri a vitát
Interjút adott Navracsics Tibor, és nem tudta megmondani, hogy ma belépne-e a Fideszbe.
Interjút adott Navracsics Tibor, és nem tudta megmondani, hogy ma belépne-e a Fideszbe.
Az intézmény infektológus főorvosa szerint most már gyakori, hogy egész családokon „átvonul” a fertőzés.
Panaszbeadvány érkezett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) a káoszba fulladt hétvégi tömeges oltás miatt – írja a Népszava.
“Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen” – mondta a DK EP-képviselője.
A magyar külügyminiszter a Szputnyik V-t szeretné leginkább, de kész elfogadni minden olyan oltást, amelyet a magyar szakértők engedélyeztek.
Nagyjából 20-25 ember a büfében tartózkodott, ahol alkoholt is ittak.
Az FKF-nél be kellett zárni egy telephelyet a járvány miatt.
Különösebb károk nélkül beismerhette volna a tömeges oltás főpróbáján keletkezett hibát a kormányzat, de a maszatolós kommunikációval csak rontott a helyzeten. Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakember szerint a hétvégi káosz paradox módon még javíthat is az oltási kedven, de az államba vetett bizalmon inkább rontott.
Fekete-Győr Andrásnak nem tetszik, amit a Jobbik elnöke mondott.
A járványszkeptikus gyógyszerészt a február 28-i, budapesti tüntetése miatt büntették meg.
Már 806 kórházban ápolt páciens szorul gépi lélegeztetésre.
Egyelőre a toborzásuk sem állt le.
A hétvégén már több egyetemistát értesítettek a lap szerint.
A világnak a koronavírus-világjárvány árnyékában, valamint abból fakadóan újabb biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie, és ha ezeket nem kezelik, akkor a válság még nagyobb károkat fog okozni - mondta.