szerző:
MTI

A miniszterelnök átverésnek tartja, hogy éppen az a Fidesz szorgalmazza az elektromos áram "luxusprofitjának" a letörését, amelyik négy éve megszüntette az állami árkorlátozás lehetőségét.

"Ez átverés, azt nem szabad csinálni, hogy magunkat beállítjuk jótevőként, mikor az általunk felhozott problémának éppen az az okozója, aki ezt felveti" - mondta Gyurcsány Ferenc a közszolgálati rádióban kedden sugárzott interjújában.

A kormányfő szerint azért van ma az elektromos áram árában luxusprofit, mert 2001-ben a mai ellenzék, amely akkor kormányon volt, eltörölte a törvényből az állami korlátozás lehetőségét.

A miniszterelnököt az interjúban arról is kérdezték: milyen választ kapott Kóka János gazdasági minisztertől, aki egy hete a parlamentben azt állította, hogy információi szerint a Fidesz elnöke személyesen beszéli le a külföldi befektetőket magyarországi szerepvállalásukról.

"Nagyon egyszerű választ adott erre a miniszter úr. Azt a választ, hogy tudomása van róla, hogy befektetőkkel történt találkozó alkalmából többszöri kérdésre nem adott egyértelmű választ Orbán elnök úr, miszerint valóban úgy gondolná, hogy kormányzati akarattal csak úgy egyszerűen vissza lehet venni azt, amit az ember jogszerűen megszerzett". Arra a felvetésre, hogy ezt konkrét lebeszélésnek értékeli-e, Gyurcsány Ferenc azt mondta: "nem tudhatjuk".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Az adótanácsadók levele Gyurcsánynak

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete támogatja az elektronikus bevallások, adatszolgáltatások rendszerére történő átállást, azonban úgy vélik, hogy ennek jelenleg nincsenek meg teljesen sem a technikai sem a jogszabályi feltételei és kifogásolják, hogy a bevezetés terheinek nagy részét a kormányzat a vállalkozókra hárítaná - áll az egyesület Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek írt nyílt levelében.

MTI Világ

FAZ: Gyurcsány az EU-ban a "harmadik utat" támogatja

Magyarország az EU-n belüli "harmadik út" mellett van címmel számolt be csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung arról a beszélgetésről, amelyet Gyurcsány Ferenc kormányfő folytatott európai lapok munkatársaival.

MTI Itthon

Áder: Gyurcsánynak "meg kellene szólalnia"

A Fidesz Gyurcsány Ferenc álláspontját várja a luxusprofit elleni javaslatról - mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint úgy tűnik, a célokban egyetértés van a kormánypártok és a Fidesz között.

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Gombóc formát kapott a megújult Mercedes GLA

Gombóc formát kapott a megújult Mercedes GLA

Oroszország kiutasított két német diplomatát

Oroszország kiutasított két német diplomatát

EP: Veszélyes útra lépett a magyar kormány Kovács Zoltán Twitter-posztjaival

EP: Veszélyes útra lépett a magyar kormány Kovács Zoltán Twitter-posztjaival

Megtalálták a 3300 éve élt, legendás II. Ramszesz fáraó 105 centis szobrát

Megtalálták a 3300 éve élt, legendás II. Ramszesz fáraó 105 centis szobrát

Ferencváros sem fizet a szabadságokért a leváltott fideszeseknek

Ferencváros sem fizet a szabadságokért a leváltott fideszeseknek