szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány 7,7 milliárd forintot fordít arra, hogy peren kívüli megállapodás szülessen az AGM Vagyonkezelő Rt. és egy magánszemély által a Budapesti Vegyiművek, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ellen kezdeményezett perben.

A kormány arra utasította a pénzügyminisztert, hogy a kártérítések jogcím-csoport terhére utaljon át 7,697 milliárd forintot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak. A KVM pedig ebből a pénzből egyezzen meg peren kívül az AGM Vagyonkezelő Rt. és Andrássy János Mihály felperesekkel, akik a minisztériumot és a Budapesti Vegyiműveket perlik. A probléma a garéi hulladékszennyezésig nyúlik vissza.

A Budapesti Vegyiművek garéi hulladéklerakójának további szennyezését előbb úgy próbálták meggátolni, hogy speciális bevonatú beton tartályokba csomagolták volna át a poliklórbenzol tartalmú anyagot. Ezeket a tartályokat az AGM Beton Rt.-től rendelték meg 1,6 milliárd forintért. 

A Budapesti Vegyiművek azonban még 1998-ban felbontotta ezt a szerződést, arra hivatkozva, hogy az AGM nem rendelkezik felelősségbiztosítással, építési engedéllyel, illetve hogy nem biztosítottak a hosszú távú tárolás műszaki feltételei. A mögöttes ok viszont az lehetett, hogy a szennyező cég - állami támogatással - gyors és végleges megoldást keresett, amit végül az anyag elégetésével meg is oldott.

Az említett vita végére akar most pontot tenni a kormány, a peren kívüli egyezséggel. A felperes AGM Vagyonkezelő, a másik felperes - Andrássy János  Mihály - személyében kapcsolódik az AGM Beton Rt.-hez. A bécsi lakcímmel rendelkező Adrássy - a cégjegyzék szerint - jelenleg is képviseletre jogosult a vagyonkezelőnél, míg a betonelemgyárnál 1997 és 1999 között volt ilyen pozíciója.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Hét nap

PERLIK A MINISZTERT

Magyar Bálint oktatási miniszter akár személyes vagyonával is felelhet azért, hogy négy évvel ezelőtt visszavonta a...

MTI Itthon

Sólyomhoz fordult Esztergom a szennyezés miatt

Az Esztergom lakosságát veszélyeztető környezetszennyezésekre levélben hívta fel a köztársasági elnök figyelmét Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere. Az ivóvíz-szolgáltatást végző ÉDV Rt. szerint a vízminőség kifogástalan Esztergom térségében.

Pénzügyek

Slamperájból jelentjük

Közel száz év magyar történelme - benne a törvénytelen államosítás és a következetlenül végrehajtott reprivatizáció - sűrűsödött bele abba az esetbe, amelyben a budafoki önkormányzat hosszú évekig nem a saját ingatlana után zsebelt be bérleti díjat.