szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szimbólikusan tartja nyitva a Külügyminisztérium a kassai és a krakkói magyar főkonzulátust: egy-egy veterán diplomata fogja jelképezni a folytonosságot.

A korábbi hírek még arról szóltak, hogy takarékossági okok miatt bezárja a Külügyminisztérium a kassai és a krakkói magyar főkonzulátust. Miközben a két városban az utóbbi évekbeli konkrét tevékenység valóban nem feltétlenül indokolta a magyar főkonzulátusok fenntartását, bezárásuknak - külügyi szakértők szerint -  rossz politikai üzenete lett volna.

A Külügy most úgy vágta el a gordiuszi csomót, hogy formálisan nem zárja be a főkonzulátusokat, ám a személyzetet mindkét helyen szélnek ereszti. Kassán a főkonzuli teendőket a 69 éves veterán diplomata, Czékmán Imre látja el egyedül; ő még 2003-ban négy évre szóló szerződést kötött a minisztériummal. Krakkóban Nagyiványi Zoltán volt kőbányai MSZP-képviselő, ma már veterán diplomata marad főkonzulként –egyedül.

Beosztott munkatársak nélkül nehezen működhet egy főkonzulátus:  az ügyes-bajos dolgukat intéző ügyfeleket feltehetően a két fővárosban lévő nagykövetségekhez fogják irányítani.  

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Őrizetbe vették a lefejezett francia tanár iskolájának négy diákját is

Őrizetbe vették a lefejezett francia tanár iskolájának négy diákját is

Szurkolók tüntettek Prágában a meccsek betiltása ellen, vízágyúzás lett a vége

Szurkolók tüntettek Prágában a meccsek betiltása ellen, vízágyúzás lett a vége

Halálos baleset történt Heves megyében, teljes az útzár

Halálos baleset történt Heves megyében, teljes az útzár