Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Jó, akkor elmondom, hogy zajlik az ilyesmi. Bemegyek hétfőn délelőtt a Peterdy utcai ügyfélszolgálati irodába. Kezemben a sárga csekk, és az értesítés; 33 ezer valamennyi, négy-öt évvel ezelőtti lejárt parkolójegyekért. Előtte odatelefonálok azért, de nem veszik fel, ahogy nem vették fel négy teljes héten keresztül, reggel nyolc és délután négy között, sohasem. Arra következtetek, hogy tömeg van a Peterdy utcában. Egyedül vagyok, amikor odaérek.
Mutatom a levelet és kérdezem, van-e esély arra, hogy a rajta szereplő összeg kevesebb legyen? Azaz: követem azt, amit hetek óta szajkóz a rádió, hogy ne fizessek egyből, hanem állapodjunk meg. Ehhez hozzátartozik, hogy egy másik cégnek már fizettem 15 ezret, mert furdalt a lelki ismeret, meg úgy gondoltam, ha ennyi, hát ennyi. De a 33 ezer kicsit sok, meg a felsorolt időpontok és helyek is gyanúsak némileg, nem emlékszem, hogy jártam volna akkor, ott. Mondja a hölgy az üveg mögött, hogy nincs esély. Mert nem jöttem időben. Mihez képest? – kérdezem, mert nincs dátum a levélben, hogy meddig, meg nem is ajánlva jött, vagyis, honnan lehet tudni, mihez képest jöjjek? Arról nem szólva, hogy 2 hete már voltam egy Centrumos ügyfélszolgálati irodában, az Iskola utcában – tehát úgymond „időben” megjelentem – de ott azt mondták, az én ügyem "már" (mihez képest már?) nem oda tartozik. Erre nincs reakció. (...)
Élménybeszámolónk a Centrum Parkoló Kft. Peterdy utcai ügyfélszolgálati irodájából, hvg.hu blogjában!
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.