Döntésüket - amely így eredménytelenné teszi a keddi jelölést - azzal indokolta, hogy a pályázók meghallgatása során több "kiemelt jelentőségű" kérdésre nem kaptak választ.Mint mondta, azt szerették volna megtudni a múlt hétfői meghallgatáson a pályázóktól, hogy vállalják-e az MTV közfeladatainak teljesítését objektíven vizsgáló szempontrendszer kialakítását, és ezen mérés esetleges folyamatos negatív eredményei esetén készek-e elnöki tisztségükről lemondani, készek-e a társaság összes szerződésének nyilvánosságra hozatalára, a székházbérleti megállapodás újratárgyalására.Feltették azt a kérdést is, hogy győzelme esetén az aspiráns "hajlandó-e a nemzeti főadó képernyőjét a hét végén, műsorkezdéstől kora délutánig, értékes, minőségi műsorokat sugározva visszaadni a gyerekeknek és a fiataloknak", illetve azt, hogyan kívánja kulturálisan sokszínű, pezsgő szellemi műhellyé alakítani a Magyar Televíziót."Bár az elnöki pályázatra benyújtott mindhárom elnökjelölti pályamunka érdemi, komoly dolgozat, a kuratóriumi elnökségbe az ellenzéki pártok által jelölt tagok a benyújtott pályamunkák egyikét sem fogják szavazataikkal támogatni" - mondta Balogh László elnökhelyettes, Csernus János, Szabó Tibor és Ugron Gáspár elnökségi tagok nevében is Szabó László.Szabó László közölte: nem foglalkoztak azzal, hogy mit tesznek, ha a három pályázó a következő órákban felel a korábban nyitva hagyott kérdésekre.A médiatörvény előírásai szerint a kuratóriumi elnökség kétharmadának kell elnököt jelölnie; ehhez jelen esetben hét voksra volna szükség a tíztagú testületben, míg az MSZP és az SZDSZ által delegált tagok összesen öten vannak.
Az ellenzéknek egyik MTV-elnökjelölt sem felel meg
Egyik induló tévéelnökké jelölését sem támogatják a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének ellenzék által delegált tagjai. Ezt Szabó László közölte hétfőn.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Tompos Márton: A Momentumot megkörnyékezték többször is, több oldalról, hogy szívesen segítenének a kampányban
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Nyaralók, figyelem! Informatikai gondok vannak a határátkelőkön és a reptereken
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Olyan súlyos az aszály Magyarországon, hogy már a szárazságtűrő fűfélék sem bírják
Csúcsra járatta a valóság meghajlítását a FIFA elnöke, de a klubvilágbajnokság súlyos problémákra világított rá
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.