Újabb öt évre pályázik az iskolaigazgató, aki a szülők és a diákok szerint megpróbálta elhallgatni a diákok szexuális zaklatását

A tankerület szerint az igazgatónő helyesen járt el az ügyben.

  • hvg.hu hvg.hu
Újabb öt évre pályázik az iskolaigazgató, aki a szülők és a diákok szerint megpróbálta elhallgatni a diákok szexuális zaklatását

Újabb öt évre pályázik az az iskolaigazgató, aki a szülők és a diákok szerint megpróbálta elhallgatni a diákok szexuális zaklatását egy iskolai foglalkozáson, írja az Eduline.

Emlékeztetnek rá: 2022 januárjában az egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei általános iskolában néhány felső tagozatos lány arról számolt be, hogy a mindennapos testnevelés keretei között tartott néptánc foglalkozásokon egy hatvanas éveiben járó férfi többször is átölelte és simogatta őket, egyiküknek a mellét is megérintette.

Az akkor 12 éves gyerekek a bírósági jegyzőkönyvben is szereplő elmondásai alapján a néptánctanár férje, a segítőként jelenlévő férfi míg a kiszámolóknál a fiúkra csak rábökött, a lányok esetében viszont végighúzta a mellükön a kezét.

Erről az érintettek szóltak az intézményvezetőnek, a bíróságon vallomást tevő édesanya beszámolója szerint azonban segítség és intézkedés helyett az igazgató azt mondta a gyerekeknek, hogy bajba kerülhetnek, ha még egyszer rosszat mernek mondani a férfiről, írja a portál.

A beszámolók szerint az igazgató sem a szülőknek, sem a hatóságoknak nem szólt arról, amit a hatodik és hetedik osztályos lányok elmondtak neki; a tanítás zavartalanul zajlott tovább az iskolában. Az igazgatónő egyedül akkor tette szóvá a férfi viselkedését, amikor a gyerekek újabb panasszal éltek nála, ezúttal azért, mert a tanórákon csúnyán beszélt.

Az egyik szülő a hatóságokhoz fordult, a Soproni Rendőrkapitányság 2022 januárjában nyomozásba kezdett. Az ügy első fokon 2024. október 15-én zárult le, a bíróság első fokon szeméremsértés vétségében bűnösnek mondta ki a férfit. Eltiltották a foglalkozásától és pénzbüntetést szabtak ki rá.

A Telex cikke szerint korábban az illetékes Soproni Tankerületi Központ is a hatóságoktól értesült az esetről, nem pedig az érintett város általános iskolájának igazgatójától. A cikk szerint az eljárás alá vont személyt azonnal kitiltotta minden tankerületi fenntartású intézményből, és ezzel egyidejűleg értesítette a pedagógus munkáltatóját.

Az Eduline most úgy értesült: az ügyben érintett igazgató ismét pályázik az intézményvezetői pozícióra. Érdeklődésükre a Soproni Tankerületi Központot közölte, hogy nem igaz, hogy az igazgató hárított. Szerintük az ügyben az igazgató mindvégig együttműködött és segítette a hatóságok és a bíróság munkáját.

Hozzátették, hogy “az igazgató minden jogszabályi, hatósági és szakmai feltételnek megfelelt a pályáztatás során, a speciális tartalommal kiállított erkölcsi bizonyítványa (ami minden pedagógus állás betöltéséhez szükséges) rendelkezésre áll, ezen felül több, mint 15 éve vezeti az iskolát a szülők és a pedagógusok megelégedésére”.

A tankerület szerint az igazgatónő pályázatát a város nemzetiségi önkormányzata is támogatja.

Nyitókép: illusztráció