Gianni Infantino FIFA-vezérben egy szemernyi kétség sincs afelől, hogy a klubvilágbajnokság a klubfutball „új korszakát” jelenti, egyfajta „ősrobbanást” a világ legnépszerűbb sportágának történetében. Már egy ideje ilyen hangnemben beszél róla, és megszállottan hirdeti a 32 csapatosra duzzasztott torna dicsőségét.
Ugyanezek a szuperlatívuszok köszönnek vissza az Instagram-oldalán is, ahol minden egyes meccs után bejelentkezik, hogy beszámoljon a „hihetetlen” drámáról, a „fenomenális” hangulatról és egy „epikus” tornáról, amely tele van „példátlan pillanatokkal”, és „átveszi az uralmat az Egyesült Államok felett”. Talán jó barátja, Donald Trump hatása a nagy szavakkal dobálózás.
Hol rejtőzik az igazság?
Nem könnyű osztozni Infantino lelkesedésében.
Ahol ő példátlan drámát és fenomenális atmoszférát lát, ott sokan mások csupán változó színvonalú, néha kínosan egyoldalú mérkőzéseket, a fullasztó délutáni hőségben teljesen széteső játékot, viharok miatt órákra félbeszakított találkozókat, vagy épp az ürességtől kongó lelátókat.
Valahol Infantino bombasztikus szólamai és a szurkolók méla közönye közötti szakadékban rejtőzhet az igazság. Ahogy voltak gyér nézőszámmal lejátszott meccsek, úgy akadtak olyanok is, ahol nagy, hangos tömeg gyűlt össze a lelátókon. És ahogy voltak gyenge, alacsony színvonalú, vagy teljesen egyenlőtlen összecsapások, úgy akadt néhány igazán jó mérkőzés is. Talán mindközül kiemelkedett az Al-Hilal–Manchester City hétgólos, 4–3-as szaúdi győzelmet hozó thrillere, amelyet azonban Rijádban és Manchesterben is jó eséllyel egyaránt átaludtak a nézők az időeltolódás miatt.
Ez volt az a mérkőzés, amelyre Infantino eddigi legmerészebb kijelentését alapozta, nevezetesen, hogy „a futballtörténelem egyik korszakos meccse volt ez”. Az Instagramon úgy fogalmazott, „azt az érzelmet és szenvedélyt, amit láthattunk, csak egy olyan globális versenysorozat tudja kiváltani, mint a klubvilágbajnokság”. Naívan tegyük fel a kérdést: valóban úgy gondolja a futballvilág legbefolyásosabb embere, hogy ilyen érzelmeket és szenvedélyt csak a klubvilágbajnokság válthat ki? Nehéz lenne elhinni. Reméljük legalábbis, hogy nem mondta komolyan.
Egy Fradi-meccsre drágább a jegy, mint a klubvébé legnagyobb téttel bíró összecsapásaira
Infantino áprilisban egy atlantai sajtótájékoztatón még arról beszélt, hogy az elmúlt években a barátságos meccsek, gálamérkőzések is tömegeket vonzottak a stadionokba és megtöltötték a lelátókat, ezért egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy éppen a klub-vb iránt ne lenne hatalmas az érdeklődés. Azt is mondta, „olyan lesz, mintha 14 Super Bowlt rendeznének Atlantában” – hatot az idei klubvilágbajnokságon, nyolcat a jövő évi világbajnokságon.
A MetLife stadion a klubvilágbajnokság PSG-Real Madrid elődöntője közben
AFP / Charly Triballeau
Ehhez képest az átlagnézőszám még a 40 ezret sem érte el Atlantában, ami nemcsak hogy alig több mint fele a Mercedes-Benz Stadion befogadóképességének, de közel 6 ezerrel kevesebb az Atlanta United idei, amúgy csalódást keltő MLS-szezonbeli átlagánál. Mondhatnánk, hogy a jegyárak ott alacsonyabbak, de a klubvilágbajnokság elődöntői előtt, mindössze 72 óra leforgása alatt 473 dollárról 13 dollárra csökkentek az árak. Ez jelenlegi árfolyamon 4424 magyar forintnak felel meg. Összehasonlításképp: az NB I-et megnyerő Ferencváros bajnoki mérkőzéseire az úgynevezett „családi szektorba” 5100 forintba került a teljes árú belépő.
A FIFA árleszállításának furcsaságát mutatja az is, hogy egy pohár sör is drágább (14 dollár) már a stadionban, mint bejutni oda és megnézni egy meccset.
Arról nem is beszélve, hogy a döntő helyszínéül is szolgáló MetLife Stadionban Ousmane Dembélék és Cole Palmerek rohangálnak, a Groupama Arénában pedig talán a válogatott tehetséges középpályása, Tóth Alex iránt lehet a legnagyobb érdeklődés.
Egyre nagyobb lesz a szakadék az európai elit és a világ többi része között
Infantino a torna előestéjén tartott beszédében fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a futball globálissá tétele az egyik legfontosabb feladatuk. „Mert ha megkaparjuk a felszínt, kiderül, hogy az elit nagyon kevés klubra és nagyon kevés országra koncentrálódik, mi pedig reményt és lehetőséget akarunk adni a dél-afrikai Mamelodi Sundownsnak, a dél-koreai Ulsannak, az Auckland Citynek is” – fogalmazott.
Az ellentmondás szembetűnő, ez a torna ugyanis – a maga 1 milliárd dolláros, korántsem egyenlően elosztott összdíjazásával – épp azt az elitizmust erősíti, amit Infantino Miamiban tartott beszédében elítélt. Éppen azt a modellt másolja, amely az UEFA-nál – részben Infantino ott eltöltött évei alatt – kialakult a Bajnokok Ligájában, és amely évről évre még gazdagabbá teszi a legvagyonosabb klubokat, miközben egyre jobban kiszélesíti az egyenlőtlenségeket a ligák között és azokon belül is, teljesen felborítva a versenyképességet.
Gianni Infantino, a FIFA elnöke
AFP / Chandan Khanna
A Palmeiras és a Fluminense mintegy 40 millió dollárt keresett már azzal, hogy bejutott a negyeddöntőbe – utóbbi pedig tovább növelte ezt az összeget az elődöntőbe kerüléssel –, a Flamengo és a Botafogo körülbelül ennek a kétharmadát kapta a nyolcaddöntős szereplésért. Az Inter Miami 25 millió dollárt kapott azért, hogy bejutott a legjobb 16 közé, a Seattle Sounders 9,55 milliót keresett, pedig mindhárom meccsét elveszítette. Jó hír ezeknek a kluboknak, de valóban segíti ez a brazil bajnokság vagy az MLS csapatait abban, hogy versenyképesebbek legyenek a világ többi részével szemben, vagy csak e néhány klubnak biztosít hatalmas előnyt a hazai riválisokkal folytatott versenyfutásban?
Infantino ugyan elitizmusellenes küzdelemről beszél, de a díjalap túlnyomó többsége végül az európai topklubokhoz kerül majd, amelyek már eleve a 425 millió dolláros keret nagyobb részére számíthatnak, a 100 millió dolláros fődíj pedig vagy a PSG, vagy a Chelsea pénztárcáját tömi meg. A FIFA elnöke a következő tornán már 48 csapatot szeretne látni. Elhiszi bárki is, hogy az újonnan bevont 16 klub többsége nem Európából érkezik majd, hanem mondjuk Észak- és Közép-Amerikából, Afrikából, Ázsiából vagy Óceániából? A mostani tornán nem volt ott a Liverpool, a Barcelona, az Arsenal, a Nápoly vagy az AC Milan. Nélkülük aligha lesz klubvébé a jövőben.
Hiába a sok beszéd a kisebb bajnokságok megerősítéséről, elég világos, hogy a FIFA szerint hol van a valódi növekedési potenciál.
Valóban ez lenne a futball új korszakának hajnala, vagy a klubvilágbajnokság csak megerősíti mindazokat a tendenciákat, amelyek az utóbbi években egyre inkább uralkodóvá váltak?
Az európai „szuperklubok” dominanciáját, a szaúdi befolyás térnyerését, a játékosokra nehezedő, állandó túlterhelést, azt a hitet, hogy a futball csak úgy fejlődhet, ha még több meccset játszanak a csapatok, még nagyobb tornákon.
Egybefolyó bajnokságok, kizsigerelt játékosok
Mindezen tényezők közül a legproblémásabb alighanem a játékosok kizsigerelése. Az idények közötti átmenet gyakorlatilag megszűnt, a csapatok egyik versenysorozatból lépnek át a másikba, szinte pihenő nélkül. Általában az első Bajnokok Ligája-selejtezős meccsek kezdőrúgását tekintik az új szezon nyitányának, ez az első aprócska jelzés, hogy a nyári szünet után a foci visszaköltözik a szurkolók életébe. Csakhogy idén nyáron szünetről szó sem volt.
A Fluminense és a Chelsea elődöntője
AFP / NurPhoto / Deccio Serrano
Miközben a walesi TNS és a macedón KF Shkëndija gólnélküli döntetlent játszott Shropshire-ben, a Chelsea éppen a Fluminense ellen lépett pályára a klubvébé elődöntőjében. Ez volt a londoni kékek 2024/2025-ös szezonjának 63. mérkőzése. Amikor Enzo Maresca, a Chelsea mestere felhívta a figyelmet erre a statisztikára a meccs előtti sajtótájékoztatón, egy újságíró gyorsan megjegyezte, a Fluminense ugyanezen időszak alatt 70 mérkőzést játszott – igaz, két különböző szezonban.
Ha kupát osztogatnának az egy idényben lejátszott legtöbb mérkőzésért, a Real Madrid is a fő esélyesek között lenne. A szerda esti, PSG elleni csúfos elődöntős vereség volt a madridiaknak a 68., egyben utolsó mérkőzése ebben a szezonban. Aggódva amiatt, hogy a nyári szünet túl rövid lesz a játékosok számára, a Real Madrid hivatalos kéréssel fordult a La Liga felé, hogy halasszák el a 2025/2026-os idény első fordulójára kiírt, Osasuna elleni mérkőzést, ezzel is minimálisan megnyújtva a pihenésre és regenerálódásra jutó időt.
Ami a PSG-t illeti, mindent elmond a jelenlegi helyzetről, hogy a Bajnokok Ligája-győztes csapat gond nélkül elengedte szabadságra két játékosát, Lucas Hernándezt és Willian Pachót a klubvilágbajnokság elődöntője előtt, mivel eltiltás miatt úgysem léphettek volna pályára a hátralévő meccseken. Az üzenet világos: pihenj, amikor csak tudsz – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a döntőben nem leszel ott a társaiddal az éremátadáskor.
Evés, alvás, foci – a legmagasabb szinten játszók számára ez egy végtelen körforgás, ami ellen egyre többen emelnek szót. „Vannak csapatok, amelyek szezonja 2024. július közepén kezdődött… Most 2025. július 4-e van, és még mindig játszanak” – írta a közösségi médiában múlt pénteken Jules Koundé, a Barcelona és a francia válogatott védője, aki a 2024/2025-ös idényben a húsz legtöbbet pályára lépett focista között van. „Egy szezon, ami hosszabb, mint egy naptári év” – reagált rá később Raphael Varane, aki korábban a Real Madridban és a francia válogatottban is meghatározó játékos volt. „Több versenysorozat, több meccs, több sérülés. Egyre kevésbé törődnek a játékosokkal. És még mindig semmi reakció a döntéshozóktól…” – tette hozzá.
Rodri átveszi az Aranylabdát 2024-ben
AFP / Franck Fife
Egy korábbi cikkünkben már mi is foglalkoztunk a témával Rodri, a Manchester City futballistájának szerencsétlen esetén keresztül. A spanyol középpályás ugyan csodával határos módon még a hátunk mögött hagyott Premier League-szezon végén visszatért, és a klubvilágbajnokságon is lehetőséghez jutott, azonban közel sincs még száz százalékos formában. És ki tudja, talán már soha nem is lesz. Az az elképesztő igénybevétel, aminek a játékosok ki vannak téve, hosszútávon nem bírható, és jelen állás szerint ebben nem várhatunk normalizálódást. Sőt!
Amint azt pár sorral feljebb is említettük, Infantino 48 csapatosra bővítené a következő klubvébé mezőnyét – ami nem is olyan régen még hét csapat részvételével zajlott és mindössze tíz nap alatt lezavarták –, a világbajnoksággal pedig már megtette ezt.
Tizenhét nap játék fogunk ott tartani a jövő nyári mundialon, ahol az előző világbajnokság nyitónapján, hogy 32 csapat versenyez a végső győzelemért. Összesen 104 mérkőzésből áll majd a 2026-os világbajnokság.
De nem csak a FIFA bővít, az UEFA új Bajnokok Ligája-formátuma, amely a 2024/2025-ös szezontól lépett életbe, szintén növelte a meccsek számát: 125-ről 189-re.
Nyilvánvaló, a pénz beszél, nem is halkan. Van, aki szerint nemcsak a klubok és a befektetők, hanem maguk a játékosok is haszonélvezői a megnövekedett bevételeknek. Csakhogy a futballisták nem gépek. Egyre több szakmabeli figyelmeztet arra, hogy mindez előbb-utóbb fenntarthatatlanná válik, és maga a játék is megsínyli a játékosok túlterhelését.
A témát lezárásaként kiemelnénk még egy elképesztő statisztikát, amely még a szakembereket is megdöbbentette, de nem a jó értelemben. A Paris Saint-Germain elleni mérkőzésen a Real Madrid középpályása, Federico Valverde tovább növelte előnyét a pályán eltöltött percek tekintetében a listán második Bruno Fernandeshez képest. A FIFPRO (egy több mint 70 ezer játékost képviselő nemzetközi játékos-szakszervezet) adatai szerint Valverde minden tétmérkőzést figyelembe véve – beleértve a klubcsapatot és a válogatottat is – eddig 6674 játékpercet töltött a pályán (a statisztika a hosszabbításokat is hozzászámolja ehhez). Mindezt 2023. augusztus 14. óta hozta össze, amikor a Real Madrid az Atalanta ellen játszott UEFA-szuperkupa döntőt. Ez a hihetetlenül magas szám 74 darab 90 perces mérkőzésnek felel meg kevesebb mint 11 hónap alatt, 4 nap és 14 és fél óra folyamatos játék. Reméljük, ez nem ihleti meg Gianni Infantinót egy új formátum létrehozására.
Nyugodt, lassan építkező támadások vs. agresszív, mindent elsöprő fiatalos lendület
Végül vegyük sorra, milyen útja volt a Chelsea-nek és a PSG-nek a döntőig, és mi dönthet kettejük között. Az angol csapa számára számos meglepetést tartogatott eddig a torna, ugyanis hat mérkőzésen négyen olyan csapattal találkozott, amellyel korábban még soha, és csak egy, a Benfica volt olyan ellenfél, amellyel a történelem során már legalább kétszer játszott. Enzo Maresca együttese ennek ellenére viszonylag simán vette az akadályokat.
Enzo Maresca ünnepli a döntőbe jutást
AFP / Juan Mabromata
Az egyetlen szépséghibát a Flamengo elleni 3–1-es vereség jelentette a csoportkörben. Tegyük hozzá, hogy a mérkőzés utolsó 22 percét létszámhátrányban töltötte a Chelsea, miután Nicolas Jacksont kiállította a játékvezető. A D csoportban ennek ellenére sikerült odaérni a második helyre a Los Angeles FC és az Espérance Tunis elleni magabiztos győzelmeknek köszönhetően. Utólag visszatekintve, talán jobban is jártak így a londoniak, ugyanis elkerülték az alsó ágon a Bayern München, PSG, Real Madrid hármast.
A Benfica elleni nyolcaddöntő hosszabbításba torkollott, miután Ángel Di María a ráadásban egyenlített tizenegyesből. A hosszabbításban végül mindent eldöntött Gianluca Prestianni kiállítása, a Chelsea hármat rúgott és magabiztosan vette ezt az akadályt is. A döntőig brazil csapatokon át vezetett az út. A negyeddöntőben Cole Palmer korai gólja és Weverton öngólja révén verekedték át magukat a Palmeirason, az elődöntő pedig egy különleges összecsapást hozott, a Fluminense védője, Thiago Silva ugyanis a volt csapata ellen játszott. A Chelsea végül 2–0-ra győzött, mindkét gólt a frissen igazolt João Pedro szerezte, aki alig egy héttel korábban csatlakozott a klubhoz, és aki pályafutását épp a Fluminensénél kezdte.
A PSG ott folytatta, ahol abbahagyta. A Bajnokok Ligája-döntőben aratott 5–0-s rekordgyőzelem után a klubvilágbajnokság nyitómeccsén az Atlético Madridnak sem kegyelmezett, 4–0-s kiütés lett a vége. A folytatásban némi meglepetésre a Botafogo megtréfálta a franciákat, de az utolsó, Seattle Sounders elleni csoportmeccsen sikerült javítani, a 2–0 győzelem pedig sima továbbjutást ígért.
A nyolcaddöntőben már az első félidőben négy gólt rúgtak az Inter Miaminak, ezzel búcsúztatva a PSG-nél is megforduló Lionel Messit, majd egy 2–0-s Bayern München elleni győzelem következett. Sajnos ez a mérkőzés nem a játékról marad emlékezetes, hanem Jamal Musiala horrorsérüléséről. A PSG két kiállítás ellenére is kiharcolta a továbbjutást, sőt, a második gólt már kettős emberhátrányban lőtte Ousmane Dembélé.
Az elődöntő a torna legpikánsabb összecsapását ígérte a szurkolóknak: PSG–Real Madrid, Kylian Mbappé első mérkőzése volt csapata ellen. Egy betegség miatt a francia támadó addig még egy mérkőzésen sem kezdett, így kérdéses volt, milyen formában tud pályára lépni. Ez a mérkőzés nem csupán arról döntött, melyik csapat jut be a fináléba, a PSG számára a Real Madrid legyőzése jelentette az utolsó, még áttörésre váró falat annak bizonyítására, hogy melyik a világ legjobb klubcsapata.
Sok kételyt senkiben sem hagyott a francia együttes, már a 24. percben 3–0 állt az eredményjelzőn, végül Goncalo Ramos tette fel a pontot az i-re. Ugyan a klubvilágbajnoki cím még nincs meg, de a párizsiak mindössze egy lépcsőfokra vannak attól, hogy a negyedik trófeájukat is begyűjtsék ebben a szezonban.
Mi dönthet?
A két csapatnak merőben más útja volt a döntőig: míg a PSG Európa legjobb klubjai ellen dominált, addig a Chelsea-nek egy könnyebb ágon kellett kiharcolnia a fináléba jutást. Ezek a mérkőzések lehetőséget adtak Enzo Marescának a kísérletezgetésre: nemcsak a következő szezonra szánt ötleteket próbálta ki, hanem az új igazolásokat is fokozatosan beépítette a saját játékrendszerébe.
Ahogy azonban egyre erősödtek az ellenfelek, nőtt a tét, úgy köszönt vissza a már jól ismert játékstílus. Cole Palmer például visszatért a számára legideálisabb pozícióba, a pálya jobb szélére, miután korábban a bal oldalon tesztelte Maresca. Bár a csapat összetételén és a pozíciós szerepeken többször is változtatott az olasz edző, az alapelveken nem: a Chelsea továbbra is a kontrollált, tudatos labdabirtoklásra építi játékát.
Ezt támasztja alá az a statisztika is, hogy a klubvilágbajnokságon a passzaik mindössze négy százaléka volt hosszú előreívelés. Ez a második legalacsonyabb arány, ennél kevesebbszer csak a Manchester City próbálkozott hosszú labdákkal (3,4%), ami világosan jelzi: Maresca csapata a földön, rövid passzokkal próbál dominálni és felépíteni a támadásait.
Azonban ha a Chelsea a türelmes, építkezős játéka közben akár csak egy másodpercre is rést talál az ellenfél védelmén, akkor gyorsan és könyörtelenül csap le. Összesen hat gólt lőttek kontratámadásból a londoniak, ez a legtöbb az egész tornán. A hatból hármat Pedro Neto szerzett, aki gyorsaságával és lendületével kulcsszereplőjévé vált a Chelsea támadósorának.
A döntő előtt a legnagyobb kérdés az, ki áll a csapat élére. Az új igazolás João Pedro látványos teljesítménnyel robbant be az elődöntőben: két gyönyörű góllal hívta fel magára a figyelmet. Sokoldalúsága lehetővé teszi, hogy mélyebben visszalépjen a labdákért, de Liam Delap és Nicolas Jackson is reális kihívói lehetnek, ha Maresca inkább egy klasszikus középcsatárt választana, aki folyamatos mozgásával képes széthúzni az ellenfél védelmét és helyet teremteni a társaknak.
Fel kell azonban kötnie a gatyát a Chelsea védősorának is, a párizsiaknál ugyanis szinte bárki veszélyt jelenthet a kapura, nem véletlen, hogy már tíz gólszerzőjük van a tornán. Az Inter Miami kiütése remekül példázta a PSG sokoldalúságát és mezőnyfölényét. A technikás középpályás hármas – João Neves, Vitinha és Fabián Ruiz – magabiztosan irányította a játékot, miközben Lionel Messi szinte statisztaszerepre kényszerült.
A párizsiak letámadása is rendkívül hatékony volt, gyakran már az ellenfél térfelén labdát szereztek, egy másodpercnyi nyugtot nem adva a védőknek. A támadósorban a két szélső, Hvicsa Kvarachelia és Désiré Doué, továbbra is kiváló formában játszik. Doué vezeti a tornát a megkísérelt cselek számában, míg Kvarachelia harmadik ebben a mutatóban. Ember legyen a talpán, aki kezdeni tud velük valamit.
A lenyűgöző támadójáték mellett a szilárd védekezés volt a PSG sikereinek záloga, hiszen eddig mindössze csak egy gólt kapott. Luis Enrique csupán finomhangolásokat végzett a döntőig vezető úton, és mivel a párizsiak az elmúlt hónapokban könyörtelenül söpörték el ellenfeleiket, aligha van oka, hogy megzavarja ezt a zökkenőmentesen működő, győzelemre éhes gépezetet.
Nyitókép: Manchester City – Al Hilal mérkőzés a 2025-ös FIFA-klubvilágbajnokságon. Fotó: AFP / Middle East Images / Mohamed Tageldin
