A Centrum Párt és a MSZDP közös gazdasági programot dolgoz ki, összehangolja politikai és szervezeti munkáját - mondta Pászti Ágnes, a Centrum Párt elnöke. A két szervezet együttműködése nem korlátozza a szervezetek további kapcsolatteremtését más pártokkal - tette hozzá a politikus.
Kapolyi László, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke kifejtette, elsősorban nem makrogazdasági, hanem szakmapolitikai kérdésekkel kívánnak foglalkozni. Az országgyűlési képviselő szerint olyan kérdésekre kell választ adni, miként lehetne mérsékelni az energia- és élelmiszer-árrobbanás okozta lakossági terheket, hogyan lehetne javítani a szakmunkásképzést Magyarországon, és miként lehet kidolgozni egy széles társadalmi elfogadottságon nyugvó egészségügyi programot.