szerző:
hvg.hu

Demonstrációt tart a Nagymező Utcaiak Egyesülete március 24-én, mert a Fővárosi Önkormányzat a Nagymező utcai fák kivágását tervezi. A hvg.hu-nak az önkormányzat és a Főkert Zrt. azt mondta, hogy a fákat balesetveszélyesnek minősítette egy szakértő, ezért vágják ki őket, de helyettük 34 új fát ültetnek.

Négy civil szervezet – a Kincsünk a Piac - Hunyadi tér, a Nagymező Utcaiak Egyesülete, az Óvás és a Védegylet – a nyilvánossághoz fordult, hogy elejét vegye a Fővárosi Önkormányzat és a Főkert Zrt. által tervezett Nagymező utcai fakivágásoknak, amelyeket korábban már sikerült megakadályozniuk.

Közleményük szerint az utcában épülő mélygarázs beruházója 2008 júliusában ismét benyújtotta engedélyezésre a korábban a fasor miatt is elutasított terveit, ráadásul – úgy tudják – teljesen változatlan formában, így tehát a fakivágások hátterében a mélygarázs építési engedélyezése áll. A civil szervezetek szerint a Fővárosi Önkormányzat utasítást is adott a Főkert Zrt.-nek a fák kivágására.

Rekonstrukciók
Andrássy úti fasor esetében az Oktogon és Kodály körönd közötti szakaszon 115 millió forintot (2002-ben) költött az önkormányzat a faállomány megújítására, a Kodály körönd és Hősök tere közötti szakaszon pedig 125 millió forintot (2006-ban).
„Az idős és beteg fák balesetveszélyesek, ezért nem várhatjuk meg, míg maguktól kidőlnek, hanem gondoskodni kell a kivágásukról.”  - mondta a Főkert vezérigazgatója, Kocsis László a hvg.hu-nak, emlékeztetve arra az Erzsébet téri tragikus esetre, amikor egy fa kidőlése egy idős asszony halálát okozta. A Főkert Zrt. vezetője hangsúlyozta: az eltávolított fák helyére újat ültetnek, mint tették ezt a Kodály Köröndnél és környékénél, ahol összesen 350 fát „cseréltek le”.

A vezérigazgató elmondta, hogy első lépésként a Hűvösvölgyi úton és a Nagymező utcában kezdik el a fák kivágását és pótlását, ezzel együtt nekifognak felmérni a Podmaniczky utcai fák állapotát, majd a Főkert Zrt. dolgozói a Budakeszi úton, az Alkotmány úton és a Kossuth téren található fákat is megvizsgálják. Kocsis László megjegyezte, mindez nem elég, mert a fővárosi fák mintegy 20 százaléka azonnali beavatkozást igényel, hogy ne okozzanak balesetet.

A Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint „2009. június elejére készül el a fővárosi közterületi faállomány megújításának koncepciója, valamint a 2013-ig szóló beruházási javaslat. E dokumentumok részletesen tartalmazzák a munka ütemezését, s ezek alapján lehet megkezdeni helyszínenként az engedélyezési és kiviteli tervek készítését, majd forrás függvényében a beruházások megvalósítását. Elsőként a legnagyobb terhelésnek kitett helyeken szükséges az idős fasorok fiatalabbra cserélése. A munkák ütemezését és költségigényét a készülő tervek fogják meghatározni. Előzetes becslések szerint évente 30 millió forint értékben folyna a mintegy 37 ezer utcai sorfát érintő pótlás, cserélés, illetve lombkorona-kezelés. A fővárosi költségvetés jelenleg a tervezéshez biztosít forrást.”

Hozzátették: a civilek, azaz a fővárosi lakosság fontos a számukra, de amikor emberéletek veszélyeztetését kell megszüntetni, az nem tűr halasztást. A Főkert Zrt. – a Budapest saját tulajdonú szakcégeként, a főváros felhatalmazásával és nevében – folyamatosan egyeztet a civilekkel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hét nap

Nagymező utcai fák

Hármat kivághatnak, egynek a sorsa még bizonytalan a fővárosi Nagymező utca védett platánfáiból.

MTI Itthon

Életveszélyesek a Nagymező utcai fák?

A Nagymező utcai mélygarázs-építés ellen tiltakozó helyi polgárok szerint a terézvárosi vezetés az "életveszélykártyát" játssza ki annak érdekében, hogy a tervezett beruházás elkészülhessen - közölte Hantos Enikő, a Nagymező utcaiak Érdekvédő Egyesületének elnöke.

Belehalt agysérülésébe egy amerikai bokszoló

Belehalt agysérülésébe egy amerikai bokszoló

Talán érdemes várni: olcsóbb Samsung Galaxy Note10 érkezhet

Talán érdemes várni: olcsóbb Samsung Galaxy Note10 érkezhet

Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

Tovább terjeszkedik a kormánykedvenc Valton üzlettársa

Tovább terjeszkedik a kormánykedvenc Valton üzlettársa

Kicsúszott a leszállópályáról egy repülőgép Alaszkában

Kicsúszott a leszállópályáról egy repülőgép Alaszkában