Tanár és Búbos Banka kör tagja volt a tározót ellenőrző hatóság vezetője

Szakmailag nem volt alkalmas – erre hivatkozva váltották le júniusban a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet korábbi vezetőjét, és nevezte ki helyére Zay Andreát, a Práter Általános Iskola igazgatóját Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, akinek helyettese, Kling István pedig 2009-ig vezette az ajkai zagytározót is ellenőrző felügyeletet.

  • hvg.hu hvg.hu
Tanár és Búbos Banka kör tagja volt a tározót ellenőrző hatóság vezetője

Az Ajka közelében hétfőn kiömlött vörösiszap-tározót értesülések szerint a katasztrófa bekövetkezése előtt két héttel ellenőrizte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet, és akkor mindent rendben talált. A hatóságot az általános iskolai tanári végzettségű, és tavaly jogi diplomát szerzett Zay Andrea vezeti. A kormányváltás utáni vezetőváltások között az ő kormányváltást követő kinevezése a sajtóban is téma volt: szakmai hozzáértésével kapcsolatban kétségek merültek fel, mivel hozzáértése állítólag a környezetvédelem tanári szakra és a korábbi Búbos Banka környezetvédelmi köri tagságára alapozható.

Illés Zoltán Kolontáron
Stiller Ákos

Illés azzal indokolta döntését, amellyel nem szakembert, hanem politikai kinevezettet helyezett a hatóság élére, hogy teljes mértékben megbízik benne, és hogy mind szakmaiságban, mind a szakterületek ismeretében, mind végzettség tekintetében megállja a helyét. Zay Andreát régi ismeretség köti Illés Zoltánhoz, 2004 és 2005 között Illés személyi titkáraként dolgozott, illetve mindketten a Fidesz önkormányzati képviselői a VI. kerületben, bár Zay tudomásunk szerint nem terézvárosi lakos. Zay Andrea nyilvánosságra hozott önéletrajza a környezetvédelmi felügyelet élére való kinevezése után eltűnt a városatya.hu-ról.

Két héttel a gátfal átszakadása előtt, szeptemberben ellenőrizték az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározóját a környezetvédelmi hatóság emberei. Hogy kellő gondossággal-e, azt már a rendőrség vizsgálja. Illés Zoltán egyik nyilatkozata szerint a gond az volt, hogy a tározó esetleg túl volt töltve iszappal, és ez okozhatta a bajt. Ezt mondta az Echo TV-nek a timföldgyár egyik volt dolgozója is. Utóbbi szerint nem a véletlen műve volt a katasztrófa, hiszen már hetek óta gondot okozott a vörösiszap-tározó túl magas zagyszintje. Minderről szerettük volna megkérdezni Zay Andreát is, aki az ellenőrzések megfelelő elvégzéséért felel, ám ő nem kívánt nyilatkozni, mivel az ügyet már halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda Környezetei bűnözés Elleni Osztálya.

Illés Zoltán egyébként első kézből származó információkhoz is hozzájuthat a zagytározó engedélyeivel kapcsolatban, ugyanis - mint az a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján is megtalálható - helyettese, Kling István, aki végzettségére nézve többek között vízgazdálkodási és környezetvédelmi szakmérnök, volt a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója 1999 és 2009 között.

Az iszapkatasztrófa friss híreit itt olvashatják.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.