szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök szerint az ország nem tudja elfogadni, ha azok, akik felesküdtek a rendre, füstbombákat dobálnak, vízcsapokat törnek le, túllépik a törvény által megengedett határokat és fenyegetőznek. Ez azt jelenti, hogy dezertáltak, átálltak a rendetlenség oldalára - mondta Orbán Viktor a TV2 Napló című műsorában.

A vasárnap sugárzott riportban a kormányfő a rendvédelmi dolgozók nyugdíjszabályait érintő tervezett változtatásokkal kapcsolatban kijelentette: higgadtan, nyugodtan, emberséges módon, de "ezt a változást végig fogjuk csinálni, akkor is, hogy ha egyébként nemcsak tüntetnek a házam előtt, hanem beköltöznek a hálószobámba". (A politikusok családi házához szervezett tüntetéseket Gyurcsány Ferenc blogbejegyzésben ítélte el.)

Orbán úgy fogalmazott, "nem a népszerűséget nézem, hanem arra figyelek, hogy minél több saját személyes erőt is mozgósítsak annak érdekében, hogy az emberek előtt világossá tegyem, minek mi az értelme, és felkínáljam számukra a lehetőséget, hogy mondják el, amit gondolnak. Ez ma fontosabb nekem, mint hogy egyébként a népszerűségi mutatók éppen hogyan állnak".

A következő miniszterelnöki egyeztetésen sem enged eddigi követeléseiből a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete – döntött vasárnapi rendkívüli ülésén az érdekképviseleti szervezet végrehajtó testülete; a fegyveres és rendvédelmi szervek 13 szakszervezete hétfőn ül össze, hogy egységes állásponttal álljanak a kormány elé.

Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára a szakszervezet intéző bizottságának vasárnapi ülését követően tudatta: úgy döntöttek, hogy a szakszervezet "nem fogad el és tudomásul sem vesz semmiféle olyan tartalmú kormányzati ajánlatot, amely az aktív, hivatásos rendvédelmi dolgozók, illetve a már szolgálati nyugdíjban lévők megszerzett jogait megvonja, valamint korlátozza". Tájékoztatása szerint mindezek ellenére a tervezett miniszterelnöki egyeztetésen részt kíván venni és véleményt nyilvánítani a kialakítandó életpályáról, a bér és illetmény-nyugdíj rendszerről. A BRDSZ főtitkára a közleményben azt írta: felhívják a kormány figyelmét arra, hogy "az egyes politikai tényezők által különböző negatív jelzőkkel illetett munkavállalóknak kell a miniszterelnök által is igényelt rendet fenntartani – ehhez viszont az érintettek által elfogadható feltételeket a kormánynak kell megteremteni".

Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, az érdekképviseleti delegáltak, valamint a parancsnoki kar képviselői csütörtök délelőtt a Parlamentben tárgyaltak, de a szakszervezetek szerint nem közeledtek az álláspontok, ezért a kormányfő azt kérte, lehetőleg a hétvégéig zárják le az egyeztetéseket. Még aznap délután a belügyminiszterrel tovább folytatták az egyeztetést (erről szóló, exkluzív információkat tartalmazó cikkünket itt olvashatja), amelyet követően a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fóruma munkavállalói oldalának megbízott elnöke, Powell Pál azt mondta: "kaptunk egy új tervezetet, amely jelen pillanatában elfogadhatatlan a munkavállalói oldal számára".

Powell Pál, valamint Árok Kornél, a demonstrációs testület napokban lemondott vezetője, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) vezetője az MTI-nek vasárnap délután azt mondta, még nincs konkrét időpontjuk, mikor egyeztetnek újra a miniszterelnökkel. Az MTI úgy tudja, az újabb kormányfői találkozóra a tervek szerint hétfő délután, de legkésőbb kedd délelőtt kerülhet sor. Azt megelőzően, hétfő délelőtt valamennyi rendvédelmi szakszervezet ülést tart, és dönt arról, milyen álláspontot képviseljenek az újabb miniszterelnöki találkozón.

Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkára, akit pénteken hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanújával a Kaposvári Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett, hétfőre országos megmozdulást hirdetett a Parlament elé, a Kossuth térre, de ott a rendvédelmi dolgozók 13 szakszervezetéből egy sem képviselteti magát.

Árok Kornél vasárnap azt mondta, a HTFSZ vezetőjeként hétfőn azt kezdeményezi, hogy a rendvédelmi szakszervezetek hozzanak létre egy "valós nemzeti szociális konzultációt", hogy szakterületekre osztva - például kereskedelem, egészségügy, oktatás - dolgozzanak ki alternatívát a kormányjavaslatokhoz. A legnagyobb tűzoltó érdekképviseleti szervezet vezetője arra kérte a szakszervezeteket, aki egyetért a kezdeményezésével, támogassa.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!