„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az MSZP szóvivője szerint a Fidesz az elmúlt ezer év hagyományaiból csupán a legrosszabbakat, a hűbéresi rendszer kiépítését, a hűbéresek jutalmazásának gyakorlatát vette át.
Török Zsolt telefonos sajtótájékoztatóján az MTI-nek vasárnap, "Szent István napja előestéjének" apropóján azt mondta: ezért olyan haladó szellemű kormányt kell választani 2014-ben, amely újjáépíti Magyarországot. Az MSZP győzelmével egyaránt nyernének a nők, a kisvállalkozók, a munkavállalók és a nyugdíjasok - jelentette ki az ellenzéki politikus, akinek ígérete szerint ezeknek a társadalmi csoportoknak nagyobb jólét, több biztonság és igazságosság lesz az osztályrészük.
A "hűbéri rendszer" kialakulására példaként említette, hogy dandártábornoki kinevezés lett a Szilvásy-ügy egyik ülnökének a "jutalma". Szívós Mária, aki határozottan lépett fel a korábbi kormányzattal kapcsolatos ügyekben, alkotmánybírói talárt kapott, a 2006-os eseményekhez "logisztikai segítséget" nyújtó Budai Gyula pedig agrárállamtitkár lett - sorolta kifogásait a szóvivő. Az Orbán Viktorhoz közelálló Mészáros család Fejér megyei birtokaira az Esterházyak is büszkék lettek volna, Sánta János, Lázár János barátja pedig hű vazallusként 500 trafikhoz is közel férhetett - fogalmazott a politikus.
Török Zsolt szerint a Fidesz csupán egyetlen jó hagyományt vett át Szent Istvántól, mégpedig azt, hogy tíz falunként fel kell építeni egy templomot. Csakhogy úgy módosítva: tíz falunként nem templomot, hanem stadiont kell emelni - mondta a szóvivő.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.