Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Akár érvényes lesz a népszavazás, akár nem, a Fidesz hatalmas győzelemként kommunikálja majd a nemek elsöprő arányát – mondta Tölgyessy Péter politikai elemző. A baloldal meddő pozícióba, az érvénytelenség csapdájába kormányozta magát, így a vergődése folytatódik a referendum után. Orbán viszont hatalmas kockáztatás után megnyerte a főnyereményt, amit most szeretne hazavinni.
A Fidesz a vasárnapi népszavazással megmutathatja erőfölényét, emelett az eredmény Orbán Viktor külföldi pozícióját is erősítheti – mondta Tölgyessy Péter politikai elemző, alkotmányjogász hétfő este az InfoRádió Aréna című műsorában.
A baloldali ellenzék ehhez képest beleesett az érvénytelenség csapdájába, "meddő pozícióban van" Tölgyessy szerint. A Fidesz pedig, még ha nem is lesz érvényes a népszavazás, akkor is óriási győzelemről beszél majd.
Mint mondta, Orbán Viktor óriási kockázatot vállalt másfél éve a menekültügyben vitt álláspontjával, "aztán megütötte a főnyereményt, és most szeretné hazavinni".
Az elemző is egyetért azzal, amit sokan elmondtak már, hogy a népszavazásnak nincsenek közvetlen közjogi következményei, mivel brüsszeli ügyről akar dönteni.
Tölgyessy arra számít, hogy az érvényes szavazatokon belül 90-97 százalék lesz a nemek aránya. Az elemző szerint ez arra irányítja a figyelmet, "hogy
a magyar ismét a hatalom által integrált társadalom lett. Demonstrálja a Fidesz, hogy uralja az országot.
A párt világos érdeke, hogy óriásinak nevezze a tétet, ezért nem állítja be a népszavazást megnyertnek, és hatalmas lendülettel mozgósít" – fogalmazott. Tölgyessy szerint Orbán Viktor keményen megdolgoztatja a Fideszt, így meglehet a népszavazás érvényessége is. A kérdést pedig úgy tették fel, hogy nemigen lehet ellene kampányolni, hiszen az nem egy vállalható üzenet, hogy jöjjön minél több menekült.
A népszavazással a kormánypárt azt is jelzi majd a baloldalnak, hogy az "csak szájalni tud", míg a Jobbik felé az lesz az üzenet, hogy "mi megcsináljuk, amit akarunk, ti pedig kormányképtelenek vagytok". Lényegében tehát folytatódik az ellenzék vergődése.
Tölgyessy Péter szerint a magyar az egyik legzártabb, legkevésbé szolidáris társadalom a kontinensen, és nincs olyan kampány, ami ezt megfordítaná. Ilyen szempontból "eleve nem is lenne szerencsés" egy "asszimilálódásra képtelen kisebbség jelenléte".
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.