Bitang nehéz feladványon törheti a fejét az egyik legokosabb magyar falu
Az ország egyik legszegényebb járásának egyik zsákfaluja, Alsómocsolád vezetői mindig mertek nagyot álmodni. Néhány éve a fejlesztésekbe majdnem belerokkant a falu, ám most ennél is nagyobb fejtörést okoz a számukra, hogyan akadályozzák meg a falu elnéptelenedését.
Ezt a falut négyszer égették fel, négyszer építették újra a lakói. Szétszéledhettek volna, találhattak volna más helyet maguknak, mégis ragaszkodtak ehhez a völgyhöz – ahol madarak ugyan járnak, de a tömegközlekedés már alig.
Az alsómocsoládi Teleház vezetője, Balogh Anikó, mesél nekünk így az apró baranyai zsákfaluról, ahol lassan harminc éve bezárt az iskola, és ahol a lakók száma is háromszáz alá csökkent mára, mégis a környék „bezzegtelepüléseként” emlegetik.
Sőt, nem csak a Hegyháton túlra jutott el a település híre, de tavaly Tallinnban innovációs díjat vehetett át a polgármester. Dicső László az irodájában mutatja a tallinni oklevelet, azt mondja, talán erre a legbüszkébb mind közül. A díjak sora azonban ennél sokkal-sokkal hosszabb: nem csak az irodát töltik be az oklevelek meg a kupák, de a polgármesteri hivatalnak és a Teleháznak is otthont adó faépület folyosóin is hosszan sorakoznak a magyarországi és európai elismerések.
A halastó mellé épült faluban több az EU-támogatást hirdető felirat, mint az utcatábla. Nehéz anélkül megtenni akár egy kisebb távolságot is, hogy az ember ne botoljon bele valamilyen uniós, norvég vagy nemzeti pályázati forrásból megvalósult fejlesztésbe.
Ezek közül van, ami inkább az idelátogató, jobbára iskoláscsoportokból álló turisták kedvéért épült. A konferenciateremmel kiegészült vendégházon, a diákszálláson kívül ilyen a falu fölötti dombra épült kilátó, ahonnan látszik a környék legismertebb települése, Bikal, az Alsómocsoláddal szimbiózisban élő szomszédos kisváros, a 2500 lelkes Mágocs és a több mint 400 embernek munkát adó húsfeldolgozó egyaránt. De turistamágnes a falu közepén egy beszögellésben megbújó, szokatlan építmény, a Planetáriummal egybeépített Boeing-szimulátor is.
Az egyforintos fagyi és késhajítás
Az alsómocsoládiak sem csak falunapon profitálnak a támogatásokból, amelyek a polgármester szerint egy átlagos évben nagyjából annyit hoznak a településnek, mint a – környékbeli településekhez képest igen magas – helyi adóbevételek. Nemrég zárult az a Norvég Alapból finanszírozott program, amelynek a keretében kibővítették a 42 fős idősotthont. A Szegregáció helyett integráció nevű projektben kapott támogatásból pedig az önkormányzat ingatlanokat vásárolt meg, majd adott ki szociális bérlakásként öt család számára. Ebből a pénzből épült fel egy közösségi ház is, ahol nem csak háztartási, pénzügyi, álláskeresési tanácsokat adnak a falu lakóinak, de moshatnak, fürödhetnek is itt.
A támogatásokat hirdető feliratok közül néhány már igencsak megkopott: Dicső László nem ma kezdte a pályázatírást, azt mondja, a rendszerváltás után induló PHARE-programban már próbálkoztak, az akkor még teljes gőzzel működő helyi téglagyárral és a baráti körrel együtt. A téglagyár ma már takaréklángon működik, a pályázati pénzből felhúzott faluház viszont igazi közösségi tér lett, mindig nyitott ajtókkal – mondja a polgármester, miközben látogatásunkra hivatkozva udvariasan tessékeli ki az irodájába betoppanó helyi polgárt.
A pályázás azonban nem elég – vallja Dicső László, aki hosszan sorolja, milyen, nem feltétlenül sok pénzt felemésztő kezdeményezéseket valósított meg a település. Hogy ne távolodjunk el nagyon az EU-tól: az uniós csatlakozás idején azzal került be a hírekbe a falu, hogy nosztalgiaárakat hozott vissza: egy forint volt egy gombóc fagyi, 3,60 a kenyér – bizonyára azzal az illúzióval, hogy ezzel örökre búcsút mondanak a Kádár-rendszernek, amikor egy „szerep nélküli kistelepülés” volt csupán a falu.
Idén egészen más hírverésre számítanak: a falu rendezi meg az idei kés- és fejszehajító Európa-bajnokságot – mondja büszkén a polgármester. A sportnak nagy hagyománya van a faluban – dobja fel magasra a labdát, de kényelmesen üti le poénkodásunkat is ezzel kapcsolatban: a leghíresebb hegyháti betyár, Rigac Jancsi után Rigac-kupának nevezett hajítóversenynek évek óta ad otthont Alsómocsolád. Az esemény mindenesetre óriási a falu méretéhez képest: 12 országból több száz embert várnak szeptember első napjaiban, a helyi 84 szálláshelyen kívül már a környék összes szabad ágyát is lefoglalták erre az időszakra.
Betyárpénzzel a helyi gazdaságért
A legnagyobb vállalkozás azonban nem ez, hanem a helyi valuta bevezetése volt 2013-ban. A pénzt is rigacnak nevezték el, de állítják, semmi csalás, lopás nincs benne. És nem csak arra jó, hogy a helyi Kék ABC-ben meg a kocsmában fizethetnek vele, de házfelújításhoz is lehet támogatást kérni rigacban.
A cél egyértelmű: a kenyeret meg a sört ne a dombóvári Tescóban vegyék meg az alsómocsoládiak, a vakolatot is helyi mester fesse át. A rigac segítségével a tsz-idők háztáji gazdálkodását is megpróbálják újraéleszteni: a helyi pénzben kapott kölcsönből állatot és takarmányt is vehetnek a helyiek, a felnevelt tyúkot, disznót aztán haszonnal adhatják tovább – magyarázza Balogh Anikó.
A polgármester a környező településeket is megmozgatta: az ő kezdeményezésére jött létre a nyolc falut összefogó Hét patak völgye natúrpark, vagy az Észak-hegyháti Kistérségi Unió, amely nem csak nevében emlékeztet az európai közösségre, de működése is hasonló. A részt vevő öt település összehangolja például a fejlesztési stratégiáját, és ehhez egy közös költségvetést is rendelnek, amelyet részben bevételükhöz mérve dobnak össze a falvak. Hiába számít kicsinek Alsómocsolád, ebben az élen jár: a Pick Szeged Zrt. húsfeldolgozója, a falu túlvégén levő sertéstelep vagy a halastavak jóval több bevételt biztosítanak, mint a járás többi települése számára.
Hegyháti Szilícium-völgy?
Egyvalamit azonban még a számtalan pályázattal, kezdeményezéssel sem tudott elérni Dicső László: hogy itt tartsa a faluban a fiatalokat. Akik diplomát szereztek, azért mennek el, mert nem találnak itt állandó munkát, akik meg középiskolát, azok is leginkább a húsfeldolgozót választhatják. A faluban élő tucatnyi fiatal számíthat ugyan a falutól ösztöndíjra, részt vehet az ifjúsági önkormányzat munkájában is, ám már az általános iskolát sem végezheti el itt.
Az a jövő, amit az itteni fiatalok legtöbbje maga előtt lát, lassan semmiben nem különbözik a magyarországi nagyvárosokban élő társaikétól: ők is úgy érzik, csak külföldön találják meg a boldogulásukat. Eközben ide főleg külföldiek költöznek – pedig a falu nem csak három közművesített telket ajánlott fel ingyen, de még tanácsot és segítséget is adnának a házépítéshez.
A helyzetet az sem javítja, hogy a külföldiek érkezése alaposan felnyomta az ingatlanárakat: akik a falu valamelyik komfortos házát vennék meg, húszmillió forintot is fizetniük kell érte – ezzel ugyan a faluról falura vándorló dél-dunántúli szegényeket elriasztják, ám a vidéki csendre vágyó középkorú, családos magyarokat is.
A megoldás a távmunka lehetne. Ha idejönnének a társaságra amúgy sem vágyó informatikusok, akár még egy „mamahotelt” is felépítenénk nekik, mosnánk, takarítanánk, még az ételt is becsúsztatnánk nekik, ha úgy kívánják – mondja félig viccelődve Balogh Anikó. A hegyháti Szilícium-völgy azonban egyelőre inkább utópiának tűnik – pedig hely éppen lenne a fiatalok számára.
Felszínen maradni
Akik jönnek, azok leginkább idősebbek – és nem csak a házat vásárló külföldiek között. A faluban található idősotthon 42 lakója ugyan nagyot dobott a lélekszámon, de a korfát is aránytalanul eltolta. Betelepülésüknek pedig lett még egy következménye: Alsómocsolád úgy döntött, inkább az idősek igényeinek próbál megfelelni a fejlesztéseknél is.
„Tizenöt éve szerettem volna egy iskolát, de a falusiak azt mondták, az annyi pénzt felemésztene, hogy belerokkanna a falu” – idézi fel Dicső László. A lakosok tudják, miről beszélnek: Alsómocsolád néhány éve azzal került be a hírekbe, hogy az egy főre jutó adósság itt volt a legmagasabb, csaknem másfél millió forint. A falu több százezer magyar családhoz hasonlóan a forintárfolyam bezuhanása miatt került nehéz helyzetbe: a vezetés ugyanis frankban bocsátott ki kötvényt, aminek az értéke hirtelen a másfélszererése ugrott. „Először a saját illetményünket vontuk el, de mikor az sem volt elég, úgy döntöttünk, mindenkinek éreznie kell, hogy nehéz helyzetben vagyunk.”
Alsómocsolád „Bokros-csomagjának” a 2013-as adósságkonszolidáció véget vetett, Dicső László azonban úgy látja, az igazi megoldást az jelentené, ha az ország legkisebb települései számára dedikált források is rendelkezésre állnának. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége 50 milliárd forintot különítene el erre a célra, ám önmagában a pénz sem lenne elég, ha nincs jövőkép, stratégia. „Ha az ember azért küzd, hogy a víz felszínén maradjon, nem nézi, milyen irányba megy, így könnyen belefuthat abba, hogy rossz irányba úszik” – teszi hozzá a polgármester.
Arccal a falvak felé
Amíg Dicső László falujában és magyarországi fórumokon igyekszik tenni a falvak megmaradásáért, Szanyi Tibor szocialista politikus egy uniós keretstratégiával igyekszik megoldást találni az egész Európát sújtó problémára. A kezdeményezésére most induló okosfalu (egészen pontosan okos szociális-öko falu) program célja az, hogy a 2020 után induló uniós költségvetésben egységes koncepció alapján különítsenek el forrásokat az innovatív kistelepülések számára.
Akármilyen furcsán hangzik, ehhez először is uniós szinten kell meghatározni, mit is jelent az, hogy „falu” – mondja a politikus. A magyarázat egyszerű: egy pontos definíció nélkül a támogatási rendszer kialakítása is elképzelhetetlen az EU-ban.
Szanyi szerint a közös agrárpolitikából és a strukturális alapokból csíphetnének le pénzt erre a célra, éves szinten akár tízmilliárd eurós nagyságrendben. (Jelentős tételről lenne szó, mivel az EU évente nagyjából 150 milliárd euróból gazdálkodik.) Az agrártámogatások magyarázata az, hogy jellemzően mezőgazdaságból élő területekről van szó, a felzárkóztatási támogatásokat pedig azért vonná be Szanyi Tibor, mivel azoknak a célja a fejletlen térségek felzárkóztatása – vagy legalábbis leszakadásuk megállítása. Legalábbis az lenne.
Magyarország esetében ugyanis még ez sem sikerült: az uniós csatlakozás óta eltelt 13 évben nőtt a szakadék az ország fejlett és fejletlen területei között. Az Alsómocsoládot 27 éve vezető Dicső László szerint a Hegyhát sem kivétel, márpedig ez a térség az egyik legszegényebb: a GVI tavalyi felmérése azt mutatta, hogy a falut is magában foglaló Sásdi járás a hetedik legfejletlenebb az országban.
Szanyi Tibor nem véletlenül biggyesztette az „okos” jelzőt az Európai Bizottság által is felkarolt fejlesztési stratégiája elé. A politikus ugyanis azt vallja, hogy az elvándorlás megállítása csak úgy lehetséges, ha a távozni készülő fiatalok megtalálják mindazokat a modern fejlesztéseket, amelyekre szükség van a kényelmükhöz vagy a munkájukhoz. Például jól működő mobilnetet, ami nem csak abban segít, hogy zavartalanul lehessen a Facebookra posztolni az alsómocsoládi kilátóból, de például az agrártermelés jövőjét jelentő precíziós mezőgazdasághoz is elengedhetetlen.
A megoldandó kérdés azonban itt is az lesz: hogyan tudják a kis falvakban tartani, netán odacsábítani azokat, akik új életet lehelhetnek ezekbe a közösségekbe. És mennyire lesz vonzó az „okos” rendszer ahhoz, hogy a most Ausztria felé kacsingató fiatalok úgy döntsenek: egy hegyháti zsákfaluban akarnak családot alapítani.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
