Révész Sándor: Barátaink, példaképeink

Nem téveszthetjük össze Magyarország barátait az ellenségeivel. Amikor ennek veszélye megnövekszik, elő kell lépniük, utat kell mutatniuk a hazánkat a vérzivatarban megtartó nagy államférfiaknak.

1938 tavaszán, amikor Ausztria csatlakozott az Adolf Hitler által vezetett Német Birodalomhoz, mely ezáltal szomszédunk lett, némi zavar keletkezett a nép körében. Sokan megijedtek, a nemzetiszocialisták pedig hevesen lelkendeztek. Ekkor Horthy Miklós, a kiváló államférfiú rádiószózatot intézett a néphez: „Aki tiszta fejjel és látó szemmel ítéli meg az eseményeket, annak tudnia kell, hogy Ausztriának Németországgal történt egyesülése ránk nézve nem jelent mást, csak azt, hogy egy régi jó barátunk, akit a békeszerződések lehetetlen helyzetbe sodortak, egyesült egy másik régi jó barátunkkal és hűséges fegyvertársunkkal, azzal a Németországgal, amely mindig életre-halálra megbízható, szótartó szövetségese volt barátainak a történelem tanúsága szerint.”

Ez volt a tisztánlátásnak az a magas szintje, amelyhez a nemzet Kossuth és Petőfi által fölizgatott része soha nem ért fel. Ezen rész befolyásának jelenkori veszélyét mutatja, hogy pár évvel ezelőtt még arra a Szőcs Gézára bízták hazánk szellemi életének kormányzását, aki 1984-ben a román kommunista vezetőkhöz intézett levelében a romániai magyarság nevében azt írta, hogy „mi magunk is mélységesen elítéljük a horthyzmus gyakran emlegetett bűneit, egyben intő példát is látva ezzel kapcsolatban. Horthy Miklós ugyanis döntő módon a Tanácsköztársaságot megbuktató román királyi hadseregnek köszönhetően került hatalomra.” Ma már valamennyien tisztán látjuk, hogy hazánk fennmaradását a román királyi hadseregnek köszönhetjük, mely örök német barátaink nyugati ellenségével együtt Horthy Miklós vezetése alá rendelte Magyarországot.

A kormányzó elő- és utóélete hitelesítette 1938. április 4-én elhangzott szavait. Ő a Habsburg Birodalom hű katonája volt. Élete legboldogabb éveinek azokat vallotta, amelyekben szárnysegédként közvetlenül szolgálhatta a hazánkat a '48-as internacionalista kalandoroktól megmentő császárt. A Monarchiát tartotta a világ természetes rendjének, ha rajta áll, soha nem jött volna létre önálló hadsereggel és külpolitikával rendelkező, Bécstől független Magyarország. Még az emigrációban is egy új Osztrák–Magyar Monarchiáról álmodozott az emlékiratait író agg államférfiú.

A nép szuverenitásáról is úgy gondolkodott, mint az országéról. Meggyőződéssel vallotta, hogy „a nép zöme alkalmatlan arra, hogy helyesen hasznosítsa a választójogot”, és hevesen ellenezte a nép politikai aktivitását, az utcai politizálás valamennyi formáját és a népszavazás intézményét is. A nép inkompetenciájával állította szembe a vezetésre hivatott urakét, elsősorban a magáét. Az éter hullámain figyelmeztette népét, hogy „a nagyközönség nem tudhatja, hogy mi történik, mi nem, tehát legokosabban teszi, ha a felelős kormányzatban, amelyről nem teheti fel, hogy tájékozatlan, éppen úgy megbízik, mint én”. A tájékozott kormányzat a rádiószózat után négy nappal beterjesztette az első zsidótörvényt, és titkos tárgyalásokat kezdett a nyilasokkal. A kormányzó pedig egy hónappal később lemondatta a kormányt, melyben feltétlenül megbízott, és kinevezte Imrédy Bélát, akiben osztrák–német barátunk, Hitler bízott meg feltétlenül, még akkor is, amikor a kormányzó már nem.

Horthy Miklós helyzetértékelése időtállónak bizonyult. „Nem volt könnyű ezt a nemzetet... talpra állítani, fenyegető katasztrófáktól megóvni. Nehéz feladat volt véderejének alapját lerakni, pénzügyeit rendbe hozni... Mindez azonban Isten segítségével mégis sikerült, és most végre hosszú és szorgos munkával elértük, hogy ráléphettünk arra az útra, amely a nemzeti jóléthez és boldogsághoz vezet.” Ez az akkor induló „ötéves terv” útja volt, melyen az állam átveszi a piactól a fő szerepet a gazdaságban, és amely elhozza a kormányzó meggyőződése szerint az országnak „az általános jólétet”.

„Meg kell szűnnie annak ebben az országban, hogy mindenki jogot formáljon a külpolitika irányításához, és a belső nyugalmat bármi módon is zavarni merje.” Aki mégis meri, annak a legszigorúbb következményekkel kell számolnia. „Egyszer már megmutattuk 1919 után, hogy a rendbontó elemektől meg tudjuk tisztítani hazánkat és nemzetünket, és most is biztosíthatom az országot, hogy abból, amit akkor tudtunk, nem felejtettünk el semmit sem.”

Amikor a hálás emlékezetünkre méltó férfiú leszögezte, hogy „a rendetlenkedőkbe belelövetek”, azokra az időkre emlékeztetett, amikor kormányzói amnesztiával mentesítette a felelősségre vonás alól a bűnösöket és ártatlanokat egyaránt gyilkoló különítményeseket, és amikor bizalmas belügyminiszteri utasítás tette lehetővé, hogy bárkit internáljanak vélt világnézete alapján.

Miután a törvényesség minden rend alapja, annak védelmében nem habozhatunk átlépni a törvényesség határait. Ezt a bölcsességet vette át vörös elődeitől és adta tovább barna és vörös utódainak Horthy Miklós kormányzó. És ehhez igazodik ma is honunk megmentésére hivatott vezetőnk.