szerző:
hvg.hu

Az áldozat holttestét egy szőnyegbe csavarva rejtették el az autóban.

Mint arról beszámoltunk, brutális módon, karddal és tucatnyi késszúrással végeztek egy 28 éves fiatalemberrel a Borsod megyei Dövényben. A rendőrség két férfit és egy nőt gyanúsít a gyilkossággal, őket csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték. Az áldozat barátnője elmondta, a férfi és ő egy kocsmában szórakozott, ott ismerkedtek össze a későbbi támadókkal, akiket arra kértek, hogy vigyék el őket a szomszéd faluba autóval. A párt végül egy pincéhez vitték, ahol a férfit brutálisan meggyilkolták, a nőnek pedig végig kellett néznie.

A nő most újabb részleteket árult el az RTL Klubnak a gyilkosságról. Elmondta, a putnoki pincében történt gyilkosság után a férfi holttestét egy szőnyegbe csavarták, amit az autójuk kiszerelt hátsó ülése helyére tettek. Az áldozat barátnőjét arra kényszerítették, hogy üljön rá a holttestre, és ugyanígy tett az egyik támadó is.

Az autót megállították a rendőrök, akik rákérdeztek arra, hogy hol van a hátsó ülés, de nem kutatták át a kocsit. A nő nem mert megszólalni, vagy jelezni a rendőröknek, mert az egyik támadó magához szorította. A nő szerint a támadók arra is fel voltak készülve, hogy ha lebuknak, akkor a rendőröket is megtámadják, előkészítették a kést és kardot is.

A rendőrök végül csak bírságot szabtak ki az utasokra, mert nem volt bekötve a biztonsági övük. A nő végül másnap értesítette a rendőröket, bár a támadók megfenyegették.

Az áldozat holttestére egy kerti WC-ben találtak rá.

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eddig 41 halálos áldozatot szedett a koronavírus, de már van egy gyorsteszt

Eddig 41 halálos áldozatot szedett a koronavírus, de már van egy gyorsteszt

Drámai végjáték után Európa-bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott

Drámai végjáték után Európa-bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott

A világon ötödikként ültettek be egy új eszközt Szegeden egy idős, Parkinson-kórban szenvedő betegnek

A világon ötödikként ültettek be egy új eszközt Szegeden egy idős, Parkinson-kórban szenvedő betegnek

Letette a cigit az ír házaspár, ezután már futotta új Teslára

Letette a cigit az ír házaspár, ezután már futotta új Teslára

Lovasi András kiállt a győri fideszes jelölt mellett

Lovasi András kiállt a győri fideszes jelölt mellett

Ez történt: kipróbáltak egy új sejtet a rák ellen, a laborban rengeteg daganatot elpusztított

Ez történt: kipróbáltak egy új sejtet a rák ellen, a laborban rengeteg daganatot elpusztított