Szerintem a címben megfogalmazott kategóriával írható le a jelenlegi magyarországi hatalmi szerkezet – a NER – lényege, és lényegi működési módja. Kornai János autokrácia, Bozóki András és Hegedűs Dániel, valamint Filippov Gábor hibrid rendszer fogalma is találó erre, de azok főként csak a politikai hatalmi viszonyok leírására koncentrálnak. Én olyan fogalmat alkotok, mely egyfelől magába foglalja a gazdasági és kulturális aktorokat, azoknak a politikai aktorokkal alkotott szövevényét is, másfelől utal azokra a múltbeli strukturális mintázatokra, melyekkel a jelenlegi hatalmi szerkezet kontinuitást mutat.

A hatalmi szerkezet ágensei a következők: domináns pozícióban a politikai elit csúcsa – a továbbiakban uralkodó rend (Orbán Viktor vezetésével) –, a hazai kliensburzsoázia, a nagy, állami támogatottságú exportáló multinacionális vállalatok menedzserei és tulajdonosai, és a nemzeti-konzervatív technokrácia (Matolcsy György vezetésével). Alárendelt pozícióban a fennálló hatalommal lojális, az az által kitartott média és értelmiség, valamint a kliensség és a szuverén pozíció között lebegő nagyburzsoázia.

Ez a konglomerátum félfeudális rendet alkot. Max Weber nyomán rendiségének lényege, hogy tagjait formális és informális kapcsolati háló integrálja, valamint közös ethosz, értékrendszer és magatartásminta jellemzi. Félfeudális jellege a benne uralkodó erős formális és főként informális hierarchikus viszonyokból, az eme hierarchia csúcsán elhelyezkedő vezető (király) szinte korlátlan hatalmából adódik – legalábbis a rend egy részén belül.

A rend azért nem teljességgel feudális, hanem félkapitalista, mert az integráns részét képező burzsoázia és menedzsereinek tevékenysége valamiféle visszaigazolást, visszajelzést kap a piacról. Weberi értelemben így a hatalmi rend egésze is osztályvonásokkal bír – és ilyen vonásokkal bír marxi értelemben is: a hatalmi rend az ország szinte teljes tulajdonának birtokosa.

A király (Orbán Viktor) hatalma a rend részét képező burzsoázia felett mindazonáltal nem totális – a kliensburzsoázia komolyan függ tőle, de a nagy exportáló multinacionális cégek vezérkara erős alkupozícióban van vele szemben. Ez abból adódik, hogy zömében ezen cégek exportja húzza a gazdaságot (ők biztosítják a GDP – a nemzeti termék – dinamizmusát). És döntően ők azok a gazdasági szereplők, akiknek tevékenysége megmérődik, nem is akárhol, hanem a világpiacon, ezen belül döntően a német piacon.

*

De történetileg nézve hogyan alakultak a hatalmi renden belüli erőviszonyok, és milyenek ma?

Az új magyar kapitalizmus korábbi, laissez faire szakaszát kezdetben a késő-kádári technokrácia (a létezett szocializmus hatalmi hierarachiájában felnövekvő, a piacgazdaság totalizálását és a teljes külpiaci nyitást zászlajukra tűző, döntően fiatal pénzügyi szakemberek – Békesi László, Bokros Lajos stb.), majd „gyermeke”, a nagyburzsoázia, azon belül is döntően a multinacionális cégek tulajdonosainak és menedzsereinek dominanciája jellemezte a politikai elit, vagyis az mindenkori uralkodó rend felett. A felnövekvő hazai nagyburzsoázia nagyjából a 2000-es évek elejétől féltékenyen figyelte a multinacionális szektor privilegizált helyzetét, és egyre inkább a nemzeti tőke nevében fellépő Fidesz mögött sorakozott fel – majd 2010-ben hatalomra is segítette azt. Az új uralkodó rend azonban ezért csak részben mutatkozott hálásnak, és hozzákezdett a tulajdonviszonyok radikális átalakításához, és egy hozzá feltétlenül hű kliensburzsoázia létrehozásához – ezért kellett meggyengítenie, majd szinte teljességgel felszámolnia a fékek és ellensúlyok rendszerét. Míg a rendelkezésre álló tetemes állami tulajdont privatizáló késő-kádári technokrácia és az általa dominált uralkodó rend „osztogatott”, addig a fideszes uralkodó rend és hűséges technokráciája „fosztogat”.

A 2010 előtti időszakban a médiát és az értelmiségi közéletet alapvetően a késő-kádári technokráciához, majd a nagyburzsoáziához lojális liberális értelmiség uralta – ez azonban nem jelentette más szellemi irányzatok kizárását. A liberális értelmiség legerősebb fegyvere ezen szellemi áramlatokkal szemben a körükbe tartozók teljesítményének elhallgatása volt. A fideszes uralkodó rend győzelmével azonban szinte azonnal megindul a médiaviszonyok radikális átrendezése és a másként gondolkodók elleni nyílt, egzisztenciájukat is érintő támadás, melynek célja a teljes kiszorításuk. Az uralkodó rend a megtűrt értelmiségtől feltétel nélküli lojalitást követel, valamint azt, hogy az folyamatosan legitimizációs érveket és ideológiákat szállítson számára.

Az autonómiájára valamit adó nagyburzsoázia helyzete pillanatról pillanatra változik.

*

Már 2010-től megkezdődik az a folyamat, melynek során Orbán Viktor és szűk köre, az uralkodó rend kísérletet tesz a nagyburzsoázia politikai elit felett gyakorolt korábbi hatalmának megtörésére, vagyis a két hatalmi csoportosulás közötti  dominanciaviszonyok megváltoztatására. Mivel Orbánék nem zabolázhatnak meg minden egyes nagyburzsoát, ezért versenyeztetik és kijátsszák azokat egymás ellen. Ennek egyik fő eszközét a közbeszerzési pályáztatás működési módja jelenti. Különösen pontosan jellemzi a versenyeztetési, kijátszási mechanizmus lényegét a döntően a multinacionális vállalatok körében alkalmazott stratégiai megállapodások rendszere. Itt nem érvényesül semmiféle normativitás, az állam a közvélemény és a piac által átláthatatlan kritériumok alapján, ad hoc emel ki cégeket, és köt velük egyedi megállapodásokat. Ezeknek titkos záradéka, mely a vállalatoknak nyújtott állami kedvezményeket tartalmazta, egészen 2017-ig feltárhatatlan volt. (Az LMP-s Szél Bernadett perelte ki az adatokat az illetékes hatóságoktól).

A burzsoázia egy része lázong alárendelt szerepe ellen – de csak az Orbán szűk köréhez, az uralkodó rendhez kötődő Simicska Lajos, valamint időnként Csányi Sándor és Demján Sándor veszi a bátorságot a nyílt konfrontációhoz. A G.naptól Simicska frontális támadást indít Orbán ellen, eszközül használva ehhez médiabirodalmát. A csata ez év nyarán dől el, amikor a fenyegetett Simicska bedobja a törülközőt, és megválik médiaérdekeltségeitől. Megmutatva ezzel azt is, hogy a „független” sajtó mennyit is ér a burzsoázia számára, és léte mennyire függ a hatalmi renden, ezen belül a nagyburzsoázián belüli erőviszonyoktól, pontosabban azok változásától.

Simicska megtörésével Orbán és uralkodó rendje, valamint technokráciája megvalósítja azt a – tulajdonképpen 1998 óta dédelgetett – tervét, hogy felülkerekedjen a nagyburzsoázián, Bourdieu kifejezésével élve, politikai tőkéjét szinte teljes mértékben gazdasági tőkévé konvertálja.

Azért csak szinte valósítja meg, mert a multinacionális cégek vezérkarai és a Csányihoz hasonló eredetű és típusú gazdasági hatalommal rendelkező nagyburzsoák továbbra is őrzik Orbánékkal szembeni alkupozícióikat. Helyzetüket alapvetően csak komoly, döntően világpiaci átrendeződés változtathatja meg.

*

De miért nem uralkodó osztályról, hanem csupán hatalmi rendről beszélek, melynek vannak osztályvonásai? Hiszen a rendek teljes egészükben működhetnek osztályként is. Röviden azért, mert miközben a hatalmon lévők megszerveződnek, a társadalom, ezen belül a munkásság nem szerveződik osztállyá. Egy osztályos társadalmak pedig logikailag nem léteznek.

A társadalom, ezen belül a munkásság önszerveződésének elmaradása alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt a munkásság nem látja a tőkét, a burzsoáziát és annak az ő életében betöltött szerepét, mert a burzsoázia elbújik a mindenkori kormányok háta mögé, és onnan irányit. Az államhatalommal hajtatja végre például a szociális szféra – oktatás, egészségügy – megcsapolását, melyről azt képzeli, hogy azt ő finanszírozza. Másrészt a munkásság – tehát mindazok, akik kizárólag munkaerejük áruba bocsátásából élnek, és nincsenek magas vezetői pozícióba – rendkívül megosztott, érdekellentétek által tagolt. Más oldalról megközelítve: a világ globalizáltságának jelenlegi állapotában a munkásság már nem lehet nemzeti, de még nem lehet nemzetközi sem.

Mindezért nemzeti szinten a kapitalista tőke-munka viszony az úr-szolga feudális viszony álruháját ölti. Ettől pedig még nagyobb a kizsákmányolás, mintha a tőke-munka viszony nyíltan megjelenhetne a társadalmi egyének tudatában, így a kizsákmányoltak felvehetnék a harcot kizsákmányolóikkal szemben.

*

2018 tavaszán a magyar társadalom enyhe többsége a fennálló hatalmi rend ellen szavaz, a Fidesz-KDMP kétharmada az általuk manipulált politikai rendszer következménye. Mindazonáltal az Orbán uralta hatalmi gépezet még mindig fennálló erős támogatottsága nem magyarázható kizárólag az általa szított gyűlöletkampánnyal: bár regnálásának eddigi időszaka alatt az egyenlőtlenségek jórészt töretlenül növekednek, az utóbbi két-három évben majd minden társadalmi réteg helyzete javul. Persze a legszegényebbeké csak alig érzékelhetően, a nagyon gazdagoké pedig kiugróan.

A hatalmi rend mára kívülről is bebetonozódott. Fő bázisa egyfelől az orosz politikai elit és burzsoázia, másfelől a német nagytőke – de az Orbán–Trump-közeledés a jövőt illetően az amerikai politikai elit (és burzsoázia?) támogatását is előrevetíti. Helyzetét hazánk félperifériás adottságaiból adódóan csakis a geopolitikai, geogazdasági helyzet olyan változása ingathatja meg, mely ellene hat autoriter hatalmi rezsimek további előretörésének. A belső viszonyok oldaláról pedig kizárólag az ellenzéki pártok és civil szervezetek lokális, elsősorban vidéki hálózatainak kiépítése gyengítheti meg hatalmát.